A Magyar Vöröskereszt 2023. május 16-án ünnepli fennállásának 142. évfordulóját. A jeles alkalom apropóján készült interjú Kardos István főigazgatóval a lassan másfél évszázados múltra visszatekintő szervezetről, annak eddigi tapasztalatairól, jelenéről és jövőjéről. 

Magyar Vöröskereszt humanitárius szervezet évforduló

Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója

Idén 160 éves a Nemzetközi Vöröskereszt Mozgalom, a Magyar Vöröskereszt pedig épp ma, május 16-án ünnepli alapításának 142. évfordulóját. Ön, mint a Magyar Vöröskereszt főigazgatója ma mire a legbüszkébb?

Elsősorban arra, hogy a Vöröskereszt egy cselekvő szervezet. A tetteink alapozzák meg a létjogosultságát a nemzetközi mozgalomnak és a Magyar Vöröskeresztnek is. Komoly érték az együttműködésünk: azt szoktuk mondani, hogy egy nagy család tagjai vagyunk, és ez nem egy üres halmazt jelent. Ebben rengeteg személyes kapcsolat van, és rengeteg közös munka mind a nemzetközi szervezeteink ‒ az ICRC és az IFRC ‒ munkatársaival, mind pedig a Magyar Vöröskereszt országos hálózatának tagjaival, a kollégákkal és az önkéntesekkel.

Személyesen az is mindig örömmel tölt el, hogy amikor részt veszek egy vöröskeresztes küldöttgyűlésen vagy ünnepségen, akkor szinte alig tudok végigmenni a folyosón, annyian állítanak meg, hogy beszélgessenek velem. Olyan ismerősökkel találkozom, akik sokat tettek és tesznek a szervezetért, akikben van egy erős belső motiváció. Főigazgatóként arra törekszem, hogy a személyes találkozásaink alkalmával tudjak nekik valami olyan, számukra fontos üzenetet átadni, ami segíti a munkájukat, és segít azt a belső motivációt megtartani, amivel kötődnek a szervezethez.  Ahogy a vers mondja: „Valami nagy, nagy tüzet kéne rakni”, és ezt sokan megteszik kicsiben. Lehet, hogy nem is tudunk róla, de amikor találkozunk, akkor kiderül, hogy igenis történnek nagy dolgok a terepen, akár a kistelepüléseken is. Erre nagyon büszke vagyok!

A gyakorlati feladatmegosztást tekintve hol van a helye a Magyar Vöröskeresztnek a nemzetközi vöröskeresztes mozgalmon belül?

A Vöröskeresztnek és a Vörösfélholdnak a világ 192 országában működnek nemzeti társaságai, amelyek szövetségbe szerveződnek, hogy hatékonyan tudjanak segíteni egymásnak ‒ ez egy jó működési modell. Valamennyien az eredeti vöröskeresztes alapelvek szerint működünk, tehát például pártatlanul, semlegesen és független módon.

A feladatleosztásnak vannak történelmi előzményei: a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága, vagyis az ICRC elsősorban a fegyveres konfliktusok áldozatait segíti, a Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége, az IFRC pedig a természeti vagy civilizációs katasztrófák kezelésében vesz részt. Ez utóbbi hálózatnak tagja a Magyar Vöröskereszt is. Az utóbbi évben az orosz-ukrán nemzetközi fegyveres konfliktus és a szíriai, törökországi földrengések olyan közel hozták ezt a munkamegosztást, hogy nem tudunk és nem is szabad belőle kimaradni. Meg kell találnunk, hogy hol hasznosulnak legjobban az erőforrásaink, és mit tud hozzátenni egy helyi, nemzeti társaság, mint a Magyar Vöröskereszt ahhoz a nemzetköziséghez, amit az ICRC és az IFRC képvisel.

Mitől tud hatékonyan működni egy ennyire összetett és sokrétű globális hálózat, mint a Vöröskereszt és Vörösfélhold szervezetek nagy családja?

Ahhoz, hogy ezt átlássuk és megértsük, ahhoz nagyon jól kell ismerni a szervezetnek az egészét, másrészt pedig elengedhetetlenek az emberi kapcsolatok. Humanitárius szervezetként a mi célcsoportunk tagjai az emberek, a munkánk célja pedig a nekik nyújtott segítség, és akikkel együtt dolgozunk azon, hogy segítsünk, ők is emberek, akiket erős belső motiváció hajt. Nem csapágygolyókat gyártunk, hanem egészen más összefüggésekben kell gondolkodni egy feladat megvalósításakor, hiszen a mi munkánkban kiemelten fontos az emberi tényező.

Ezt mindenkinek fontos értenie, aki elkezd a Vöröskeresztnél önkénteskedni vagy dolgozni. Úgy gondolom, ha valaki egy humanitárius szervezetnél dolgozik, és olyasmivel foglalkozik, aminek a hasznossága nem csapágyak gyártásában és értékesítésében realizálódik, hanem embereknek tud segíteni, az egy óriási dolog. Erre is büszke vagyok.

A Magyar Vöröskereszt egy komoly történelmi múlttal bíró szervezet, amely minden korban meg tudott felelni a kihívásoknak. Hogyan látja a szervezet jelenét és jövőjét, merre tart a Magyar Vöröskereszt, milyen feladatokra kell felkészülnie és hogyan?   

Egy biztos: mindig jönnek új kihívások, soha nem dőlhetünk elégedetten hátra. Alapításakor a Vöröskereszt még unikumnak számított, nem volt hozzánk hasonló szervezet, így nagyon sok főméltóság is kötődött hozzánk az adakozás vagy akár a konkrét cselekvés szintjén például az első vagy a második világháborúban. Ehhez képest ma Magyarországon több ezer civil szervezet vagy alapítvány működik, de ebben a közegben is meg tudta találni a Magyar Vöröskereszt a helyét, és a feladatok elvégzése tekintetében helytálltunk. Félig tréfásan azt szoktuk mondani, hogy ha váratlan feladat van, az mindig megtalál minket.

Kihívást jelent, hogy olyan sok teendő kapcsán gondolnak ránk, és olyan sok mindenben kívánunk megfelelni társadalmi elvárásoknak, hogy ezzel néha nehéz megküzdeni. Szerepünk van például egy menekültválságnál, a véradás-szervezésben, az elsősegélynyújtásra való felkészítésben, de ott van a fiatalokkal végzett prevenciós munka, a katasztrófavédelemben való részvétel, a szűrővizsgálatok, az egészségmegőrzés, és még sorolhatnám. Többször próbálkoztunk azzal, hogy profiltisztítással találjuk meg, hogy mire is fókuszáljunk, de amikor a szükségletek kapcsán megjelennek az igények, akkor nehéz azt mondani, hogy ez vagy az a feladat nem a mi dolgunk.

A Magyar Vöröskereszt stratégiájának a része, hogy viszonylag jól tudjunk reagálni a változásokra, és ez az, ami a jövőt tekintve fontos lehet. Úgy reagálni egy új társadalmi szükségletre a felgyorsult világban, hogy az viszonylag kis rendszerszintű káoszt jelentsen. A mondásom az, hogy fantasztikus dolog „káoszkapitánynak” lenni pár hétig, egy-két hónapig, de utána minden szeretne visszakerülni a rendes kerékvágásba és a rendszerszintű gondolkodásba. Ez a jövőt tekintve a legnagyobb kihívás.

Mit üzen a Magyar Vöröskereszt tagságának, munkatársainak és önkénteseinek?

Egy hasonlat jut eszembe: ha a társadalmunk olyan, mint egy ház, aminek az építőkövei a benne élő emberek, akkor ahhoz, hogy ez a ház minél stabilabb legyen, szükség van kötőanyagra, malterre is. Én a vöröskeresztesség lényegét ebben látom, hogy kötőanyagként össze tudjuk kapcsolni a társadalom tagjait. Ez egyaránt érvényes a kis és a nagy közösségekben, és ha jól értelmezzük, akkor egyikünknek sem kell feláldoznia a személyiségét és a lényét, mindenki adhatja önmagát, és mindannyian megtalálhatjuk a módját, hogy a saját környezetünkben, a körülöttünk levő emberekhez kapcsolódva be tudjuk tölteni ezt az összekötő szerepet.

Amikor az alapítónk, Henry Dunant létrehozta a nemzetközi Vöröskereszt Mozgalmat, ugyanerre tette fel az életét. Az pedig, hogy ebben a vállalásban már 160 éve egy cselekvő szervezet van, az embereken, a munkatársakon, az önkénteseken, az elkötelezett tagokon keresztül valósulhat meg. Ha nem lenne ma élő ember, aki a Vöröskereszt nevében cselekszik, akkor ez a 160 év nem egy élő vöröskeresztes mozgalmat jelentene, hanem a történelmi múltat.

Ma, a Magyar Vöröskereszt Napján minden munkatársamnak és valamennyi önkéntesünknek szeretném megköszönni a munkáját! Arra biztatok mindenkit, aki most cselekvő szerepben, akár munkatársként, akár önkéntesként kötődik a Vöröskereszthez, hogy folytassuk, és vigyük tovább közösen ezt a fontos és értékteremtő munkát ‒ Henry Dunant szellemiségében ‒ a jövőben is.

A 142. születésnap kapcsán készült interjú Horváth Péter Zsolttal, a Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettesével is, ezt ide kattintva olvashatja.