https://voroskereszt.hu/hirek/16-telepules-vehette-at-a-humanitarius-telepules-cimet-a-magyar-voroskereszttol/

16 település vehette át a Humanitárius Település Címet a Magyar Vöröskereszttől


Május 20-án zajlott a Humanitárius Települések XI. Országos Találkozója [1] Komlón, a Magyar Vöröskereszt szervezésében.

A Magyar Vöröskereszt 2007-ben alapította Veszprém vármegyei kezdeményezésre, Nagyesztergár akkori polgármestere, Csaba Ferenc javaslatára a „Humanitárius Települési Cím” elismerést. A cím odaítélésének fő célja a Vöröskereszt mozgalom eszmeiségét, alapelveit tiszteltben tartó, céljai megvalósításában aktívan résztvevő közösségek, önkormányzatok elismerése.

A cím elnyerésére az első pályázatok 2008-ban érkeztek, melyben az előző év tevékenységét mutatták be a települések. Azóta már 60 település nyerte el ezt a címet. A települések egy része több mint 5-10 éve, s szinte mindegyikük pályázott a cím viselésének meghosszabbítására.

A kitüntetettek teljes listája:

Harmadik alkalommal nyerték el a címet:

Második alkalommal nyerték el a címet:

Első alkalommal nyerték el a címet:

Öt éve – 2018-ban – nyerte el 3. alkalommal a Humanitárius Település Címét, melyet az eltelt időszakot bemutató pályázatával eredményesen megvédett: Biatorbágy

(Fotó: Kiss Balázs László)