Fodor Antalné dr. a Magyar Vöröskereszt oszlopos tagja 1972 óta. Eleinte önkéntesként tevékenykedett, és az azt követő több mint 50 évben is a humanitárius missziónak szentelte az életét, s teszi ezt napjainkban is: 2008-ban a Pest vármegyei vezetőség tagja lett, 2012-ben vármegyei elnöknek választották, 2016-ban pedig országos alelnöknek, amit a 2021-es országos elnökké választása követett. 2025-ben újabb öt évre nyerte el a bizalmat erre a pozícióra.

1972 óta van jelen a Magyar Vöröskeresztnél. Mi volt az a hatás vagy élmény, ami akkor magával ragadta?

Akkoriban én ezt nem éltem meg ilyen módon. Közigazgatásban, a tanácsi szervezetben kezdtem dolgozni, ahol sok feladatot megismerhettem. Egy állategészségügyi járvány idején nekem is feladatom volt a területen, ahol gyakorlatilag egy vöröskeresztes munkatársnak segítettem a karanténban lévő emberek ellátásában. A vöröskereszt munkájáról már volt ismeretem, hiszen a gimnáziumban osztálytársam sokat mesélt az ott folyó munkáról, mivel édesanyja a Vöröskereszt helyi vezetője volt. A közös munka után talán egy év után a Vöröskereszt megkért, hogy ha már ennyit dolgoztam velük, csatlakozzak a szervezethez. Így kerültem bele ebbe a “vérkeringésbe”, ami hihetetlen emberi kapcsolatokat jelentett, szakmailag és emberileg sokat tudtam már akkor is segíteni másoknak.

Ekkoriban a felsővezetés is még önkéntesekből állt?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy a Vöröskeresztet lakóterületemen jobban lehetett a hivatali szervezetekhez kötni. A tagok többsége majdnem mindenütt a járási tanácsok vagy hivatalok dolgozói voltak, akik a munkájukon felül önkénteskedtek. Településeken nem voltak főállású vöröskeresztes munkatársak, mindenki önkéntesként végezte munkáját.

A szavaiból azt veszem ki, hogy már ekkor dicsőség volt vöröskeresztes önkéntesnek lenni.

Igen, ez érték volt már akkoriban is. Erősebb volt az egészségügyi feladatkör, a vezetők főként körzeti orvosokból és ápolónőkből álltak, akik közelről ismerték a lakosság helyzetét, egészségügyi állapotát. A falumban például a bábaasszony, Juliska néni is önkéntes volt. Nagy tiszteletnek örvendett, mindenki bizalommal fordult hozzá, ami segítette a helyi működést. A kisebb településeken most is nagyon aktív a mozgalmi munka. Nagyobb településeken már több civil szervezet tevékenykedik, így más együttműködési formák alakulnak.

Ötven éve tevékeny a szervezetnél, jelenleg az elnöke. Hívhatjuk ezt életútnak?

Ezen a Gyémánt kitüntetés átvételekor magam is elgondolkoztam. A közigazgatásban adminisztratív dolgozóként kezdtem, és polgármesterként mentem nyugdíjba. Ahogyan ott, úgy a Vöröskeresztnél is végigjártam a ranglétra különböző fokait. A megszerzett tapasztalatok és kapcsolatok segítettek, de sosem úgy gondoltam rá, hogy: „Jaj, hát ez egy pozíció”. Azt hangsúlyoznám, meghatározó, hogy az alapoknál kezdtem, láthattam hogyan épül fel a szervezet. A mai napig egy alapszervezet elnöke is vagyok, így láthatom, hogy a felsővezetői szinten hozott döntések hogyan valósulnak meg a további egységekben, például alapszervezeti szinten. Ez a helyzet lehetőséget ad arra, hogy kezdeményezzek változásokat. Mindig az alulról jövő kezdeményezéseket szerettem volna felsőbb szintre emelni, és mindig találtam új kihívást, és mindig találtam örömet a végzett munkában. Ez ad erőt a jövőbeni feladatok szervezésében.

Tehát nem is a kötelesség, de a hivatástudat tartotta a szervezet vérkeringésében.

Ehhez fontos, hogy a család is tolerálja ezt. Amikor 2006-ban nyugdíjba vonultam, még erőteljesebben a Magyar Vöröskereszt felé fordultam. A férjem sokszor kérdezte aggódva, hogy miért vállalok ennyi fizikai feladatot, például miért veszek részt tevőlegesen élelmiszerosztásban is.

Egyszer egy hétre el kellett utaznom Genfbe, és megkértem, hogy segítsen az élelmiszerek kiosztásban. Amikor megtapasztalta, milyen sokat jelent télen egy többgyermekes családnak vagy egy rászoruló nyugdíjasnak egy kis gyümölcs, azt mondta: „Most már értem, miért csinálod.” Hozzátette: „Sőt, most már érzem is.” Azóta ő is segít, és az önkéntesünk lett. Támogató segítség mindig kell, és én ezt a családomtól megkapom.

Mit gondol, mi a Vöröskereszt legnagyobb – nevezzük így – vívmánya?

A pártatlanság. Bármilyen helyzet van, politikai és vallási felekezetektől, országhatároktól függetlenül tesszük a dolgunkat a mozgalomban. Ez egy nagy vívmány. Valóban azt gondolom, hogy minket – akik ebben a szervezetben tevékenykedünk, akár munkavállalóként, akár önkéntesként – az vezet, hogy segítsünk, és a feladatot megoldjuk, az embereket összefogjuk, és egy közösséget alkossunk. És szerintem ez a közösség viszi tovább a szervezetet, remélhetőleg még sok évtizeden keresztül.

Az Ön szervezetben eltöltött több mint 50 éve alatt mit lát, mik voltak a legnagyobb változások?

A 90-es évek, a rendszerváltozás időszaka vízválasztó volt. A civil mozgalom erőteljesebb lett, új együttműködések alakultak ki a szervezetek között.

A Magyar Vöröskereszt is egyesületi formában működik. Az ellátandó feladatokhoz szükséges források előteremtése nagy kihívás. A működés feltételeinek megteremtése mellett naponta fordulnak hozzánk segítségért, vagy váratlan katasztrófahelyzetekben kell helytállnunk, amire szervezetünknek azonnal reagálnia kell. A partneri kapcsolatok kialakítása ebben támogatást ad, hiszen váratlan krízis helyzetekben támogatói adományok érkeznek.

Nagyon fontos, hogy nemcsak egy „bíróságilag bejegyzett” szervezet vagyunk, hanem olyan szervezet akire a bajban mindig számíthatnak az emberek. Ismertek vagyunk, kik mindig mozgósíthatóak a rendkívüli helyzetekben. A felénk áradó bizalmat nagy értéknek tartom.

Mi az a szó, amivel össze tudná foglalni a Vöröskereszt történetét?

Az emberség. Mi mindig segítünk, és minket is segítenek. Ha bárhol baj van, a Vöröskeresztet mindig megtalálják, ránk mindig lehet számítani. Nem vagyunk akkora szervezet, mint például az Amerikai Vöröskereszt, de hangsúlyozom, hogy a nemzetközi mozgalom részeként nekünk is van lehetőségünk elmondani a véleményünket, és formálni a világméretű humanitárius közösséget.

A Magyar Vöröskereszt elnökével Szemerédy Dániel beszélgetett.

Fotó: Szalai Csaba

The post Ha baj van, a Magyar Vöröskeresztre mindig számíthatunk — interjú a Magyar Vöröskereszt elnökével appeared first on Magyar Vöröskereszt.

Mikor csatlakoztál a Vöröskereszthez és milyen változásokat vettél észre a szervezetnél töltött idő alatt?  

1972-ben kezdtem a vöröskeresztes munkát, jövőre lesz 50 éve, ha jól számolom. Fiatal munkaerőként a helyi Vöröskereszt vont be a tevékenységébe, hiszen akkor is a fiatalokat kereste a szervezet. Abban az időszakban nem volt olyan szabályozott a működési rend, mint napjainkban, úgy gondoltam, csak a Vöröskeresztnek segítek, pedig mai gondolatokkal élve önkénteskedtem. Főként a szociális ügyek, a lakosság támogatása, az idősekkel való foglalkozás: ezek voltak a feladataim. Később sokkal erőteljesebbé vált a Magyar Vöröskereszt egészségügyi tevékenysége – sok körzeti orvos és ápoló is tagunk volt.

Nagy változás a vöröskeresztes munkámban akkor következett be, amikor vezetői feladatokat is kaptam. Szinte a hetvenes évek végéig csak önkéntes alapon szerveztük a tevékenységeinket, és a területi munkatárs sokszor egyedül látta el a vöröskeresztes feladatokat az egész járásban, ilyenkor gyakran segítettem az ő munkáját. Mikor nyugdíjba mentem, a szervezet egyre több feladatot bízott rám, mivel több időm szabadult fel. Így lettem a megyei vezetőség tagja, 2008-tól országos küldöttnek, 2012-ben Pest megyei elnöknek választottak, országos szinten 2016-tól alelnökként, 2021 szeptemberétől pedig elnökként igyekszem segíteni a munkát.

Úgy tűnik, régen is az volt a cél, hogy több fiatal vegyen részt a Magyar Vöröskereszt munkájában. Mit gondolsz, hogyan hangolható össze a fiatal és az idősebb korosztály munkája?  

Ez mindig is összetett feladat volt, mindenképp fontosnak tartom, hogy a megfelelő arányok meglegyenek. Kérdezhetik, miért? Azért, mert a fiatalok hozzák a lendületet, ők még nincsenek megfertőzve azokkal a szokásokkal, mindennapi berögzült tennivalókkal, amelyek esetleg monotonságot eredményezhetnek. De az ötletek megvalósítása nem lesz mindig sikeres, hiszen nincs mellette még a kellő tapasztalat, ezért kell támaszkodni az idősebb, nagyobb tapasztalattal rendelkező vöröskeresztesekre, akik ezeket az ismereteket átadják, és jó együttműködést alakítanak ki a fiatalokkal. Tapasztalataim szerint azok az alapszervezetek működnek jól, amelyekben a fiatalok és az idősek együtt dolgoznak.

Mit tapasztalsz, az emberek hogyan vélekednek a Magyar Vöröskereszt tevékenységeiről?  

Ezt különválasztanám koronavírus-járvány előtti és utáni időszakra. A járvány előtt, ha bárkit kérdeztünk a szervezetről, szinte mindenki csak a véradást vagy az elsősegélynyújtást említette. Ha idősebb vagy nehezebb sorsú embereket kérdeztünk, ők esetleg még a segítségnyújtást mondták. Nem volt széleskörben ismert, hogy a szervezet sok katasztrófa-válaszadási feladattal is foglalkozik. Az utóbbi időben azonban, sajnos, a klímaváltozás miatt nem csak árvizek, de szélviharok, jégkárok is sújtják a környezetünket, és ezekben a helyzetekben majdnem mindenhol szinte elsőként volt jelen a Magyar Vöröskereszt.

A koronavírus-járvány ráirányította a figyelmet arra, hogy milyen aktív a szervezet, és milyen gyorsan tud alkalmazkodni. Bár kezdetben mindannyiunkban volt fenntartás, hogy hogyan tudunk majd megfelelni a szűrőbuszokon való ellátásban, vagy éppen a diszpécserszolgálatban. Viszont a kezdetek után teljesen profin felkészültek erre a munkatársak – és ezt látta mindenki. A lakosság közelébe kerültünk, a segítségnyújtás is felhívta a munkákra a figyelmet.

Nem csak a nehéz körülmények között élők, vagy a véradók, de mások is látták, hogy akár járványhelyzetben, akár katasztrófák elhárításánál, mi vöröskeresztesek mindig ott vagyunk.

A koronavírus-járvány új kihívásokat is hozott, hogyan látod, a mindennapokban milyen kihívásokkal kell szembenéznie a Magyar Vöröskeresztnek?  

Az első hullám idején a szervezetet is sokként érte ez a kihívás. Hirtelen kellett felkészülni a helyzetre, és az a bizonytalanság, ami az első hullámot érintette, bennük is megkérdőjelezte, hogy hogyan fogunk megfelelni. A diszpécserszolgálat után jöttek a szűrőbuszok és a tesztek, vizsgálatok végzése a határállomásokon más-más feladatokat jelentettek. A 2030-as stratégia egyik fontos célkitűzése, hogy a szervezet felkészüljön és gondoskodjon az egészségügyi ismeretek bővítéséről és erősítéséről mind munkavállalói mind önkéntesei között – ez egy kihívás lesz mindannyiunk számára.

A járvány előtti időszakban miket mondanál a legnagyobb kihívásnak, amelyekkel a szervezetnek szembe kellett néznie?  

A válasz településenként, vagy megyénkét eltérő lehet, de akárhogy nézzük, a legnagyobb kihívás a nehéz helyzetben lévő emberek ellátása, életük megszervezése. Egyre több nehézséget jelentett, hogy közüzemi számlák fizetésére kértek tőlünk segítséget, amire nincs lehetőségünk, egyet tehetünk csak: fokozzuk az adományok gyűjtését, és nem csak országos szinten vonzzuk be a nagyvállalatokat adományozásra, hanem egy-egy területrészen is megszólítjuk azokat a vállalkozásokat, amelyek segítséget tudnak nyújtani, például tűzifa biztosításával.

Már a járvány előtt is felvetődött, hogy az egészségügyi ellátásban is megnőtt az igény, hogy egy-egy rendezvényre települjön ki a Magyar Vöröskereszt, hogy bizonyos szűrővizsgálatokat, például vércukormérést, vérnyomásmérést, testzsírmérést elvégezzen. Ehhez nekünk is ki kellett alakítani egy kapcsolatrendszert, hogy ha nincs a helyszínen szakmai végzettséggel rendelkező munkatárs, akkor egy gyógyszerész, ápoló, orvos, vagy mentős segítse a munkánkat.

Milyen kezdeményezéseket látsz szükségesnek a jövőben, hogy kibővítsük azt, ahogyan segítséget tudunk nyújtani az embereknek? 

Ebben eltérő sajátosságok vannak megyei és fővárosi szinten. Egészen más egy borsodi térség, ahol sok hátrányos helyzetű település van, ahol a lakosság összetétele, foglalkoztatása, egészségügyi szintje sokkal több szervezőmunkát igényel. Abban látom a megoldást, ha a területi szervezeteink is sokkal öntevékenyebbeken működjenek és helyben tudják felderíteni támogatói köröket. Akkor működik jól egy területen a vöröskeresztes munka, ha nem csak az önkormányzatokkal, de a gazdaság szereplőivel is kiépítünk egy jó kapcsolatot, hiszen mi is támogatásból tudunk segíteni. Nem kis kihívás ez, de az a célunk, hogy minél több új támogatót vonzzunk be, szeretnénk kihasználni azt a lendületet, amelyet munkánk láthatósága hozott, legyen szó bármelyik megyéről az országban.

Elnökként milyen jövőbeli elképzeléseid vannak?  

Szeretném, ha a vöröskereszt egy sokkal mozgalmasabb, pörgősebb szervezet lenne, ahol az országos munkába erőteljesebben becsatlakoznának az alapszervezetek is. Először nem nagy és látványos terveket szeretnék véghez vinni, úgy gondolom, sokkal eredményesebb lesz, ha apró lépésekkel kezdünk. Párbeszédre törekszem az alapszervezetekben dolgozó munkatársakkal, önkéntesekkel, támogatókkal, hiszen így juthat el az országos vezetőség felé a sok jó ötlet, javaslat. Ha mindenki biztos abban, hogy szabadon ötletelhet, mert a véleményét meghallgatjuk és megbeszéljük, hiszen így tudunk közösen alkotni, ebben mindenki sikere benne lesz. Biztos vagyok abban, hogy összefogással, közös munkával érzékelhető lesz a változás.

Mik a tapasztalataid női vezetőként?   

Soha nem éreztem magam hátrányban női vezetőként, úgy érzem, viszonylag mindig határozottan képviseltem a szakmai véleményemet. Azt észrevettem, hogy szociális, egészségügyi témákban tartott értekezleteken, túlnyomó többségben a vezetők közül nők vettek részt, viszont, ha gazdasági konferencia volt, akkor csak mutatóban voltunk néhányan nők -azokon zömmel férfiak vettek részt. Vezetői körökben vannak bizonyos tradíciók, hogy hol természetesebb egy női vezető, bár talán a mai időszakban ez már nem annyira jellemző.

Vöröskeresztes munkám során fokozatosan volt lehetőségem megtapasztalni, mit jelent véleményt nyilvánítani, munkatársakat koordinálni. Elmondhatom, hogy hogy nekem szerencsém volt, mert olyan irányító vezetőim voltak, akik mindig leültek velem és elmondták, hogy mi volt a jó és mi volt a rossz.

Még most is rendkívül elfoglalt vagy, ha éppen nem a szervezettel foglalkozol, mi az, ami kikapcsol? 

A kert. Családi házban lakunk, nagyon szeretek a kertben tevékenykedni, a zöldségekkel a férjem foglalkozik, de a virágok az enyémek. Egy fárasztó nap után hazaérkezve, megnyugtató érzés a kertben szétnézni, amikor látom a növények, virágok fejlődését, és látom kedvenc cicám, kutyám ragaszkodását.

Fodor Antalné dr.

Interjúnkat elolvashatják a novemberi Családi Lap magazinban is, amely már kapható az újságárusoknál!

The post „Közös munkával érzékelhető a változás” – interjú a Magyar Vöröskereszt új elnökével appeared first on Magyar Vöröskereszt.