Hivatásunk és küldetésünk
2015. és 2022. Ezek a dátumok mérföldkövek voltak Magyarország menekültellátása tekintetében az utóbbi időszakban. Az addig hazánkban soha nem látott menekültválságok egy olyan folyamatot indítottak el, melyben a legsérülékenyebb, hazájukat elhagyó menekültek egy jobb világ, a biztonság és a nyugodt élet megtalálásának reményében mindenüket hátra hagyták. Ezen folyamatra szervezetünknek is reagálnia kellett.
A Magyar Vöröskereszt, mint Magyarország legkiterjedtebb és legrégebbi humanitárius szervezete ezt a biztonságérzetet és az új élet kialakításának lehetőségét hivatott biztosítani a hazánkba menekülőknek.
A Magyar Vöröskereszt menekültügyekkel összefüggő tevékenységei során a szervezet hét alapelvét szem előtt tartva cselekszik. Az emberiesség elve szerint a szenvedés enyhítésére és az élet, valamint az egészség védelmét helyezi középpontba, miközben pártatlanul, különbségtétel nélkül segíti a menekülteket, a rászorultság és a szervezet rendelkezésére álló források és lehetőségek mértékét figyelembe véve. A semlegesség elve biztosítja a humanitárius segítségnyújtásra való összpontosítást. Az önkéntesség elve lehetővé teszi, hogy a menekültek számára nyújtott segítség önzetlen és közösségi alapú legyen, a szervezet munkatársai és önkéntesei a legnagyobb empátiával és szakértelemmel támogassák a rászorulókat.
Az alapelvek mentén a Magyar Vöröskereszt biztosítja a társadalom ezen új és sérülékeny csoportja számára a szükséges humanitárius segítségnyújtást, így az alapvető szükségletek biztosításán dolgozik: ételt, ivóvizet, szállást, készpénzes támogatást, speciális egészségügyi ellátást és pszichoszociális támogatást nyújt, hogy segítse a rászorulókat egy új élet megalapozásában.