https://voroskereszt.hu/hirek/tegyuk-egyutt-szebbe-a-raszorulok-karacsonyat/

Tegyük együtt szebbé a rászorulók karácsonyát!


A Magyar Vöröskereszt idén is több, a karácsonyi ünnepkörhöz kötődő aktivitást szervez, hogy minél több rászorulónak nyújthasson segítséget.

A 1359-es adományvonal felhívása mellett, a tárgyi és pénzadományozáson túl, ezúttal vásárlással is segíthetünk!

A Magyar Vöröskereszt a karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódóan idén is több gyűjtést szervez. Főként tartós élelmiszereket, tisztító- és tisztálkodási szereket, jó minőségű játékokat, könyveket várunk.

Pénzadományokat a Magyar Vöröskereszt 10405004-00026542-00000005 számú számlaszámára lehet utalni, illetve telefonon a 1359-es adományvonalon keresztül, mellyel a rászorulókat hívásonként 250 forinttal támogatják.

Cégek, vállalatok is szervezhetnek saját gyűjtést munkatársaik között, a Magyar Vöröskereszt pedig segít eljuttatni az adományokat a nehéz körülmények között élőknek.

Karácsonyi programjaink 2016-ban

Karácsonyi Szaloncukor Angyal

2016. november 2-án útjára indítottuk a „Karácsonyi Szaloncukor Angyal” elnevezésű karitatív programot, mely egészen 2016. december 7-ig várja a felajánlásokat.

Az akció keretében a Magyar Vöröskereszt erre elkülönített számlaszámára (10405004-00026542-00000005 Közlemény: Karácsonyi Szaloncukor Angyal) küldheti el minden felajánló az adományát. A program támogatható a 1359-es adományvonal felhívásával vagy az ADOMANY szó SMS-ben való elküldésével is: minden hívás vagy SMS 250 forint segítséget jelent. Célunk, hogy az akció végére összegyűlt adományokból minél több szaloncukrot tudjunk vásárolni a rászoruló gyerekeknek, amelyeket aztán a tavalyihoz hasonlóan a Magyar Vöröskereszt önkénteseinek segítségével juttatunk el a legszegényebb megyék családjainak.

KÉTNAPOS ÉLELMISZERGYŰJTÉS

2016. december 9-én és 10-én országos élelmiszergyűjtést szervezünk a Tesco áruházaiban, ahol elsősorban tartós élelmiszereket, tisztító és tisztálkodási szereket várunk. Keressék vöröskeresztes önkénteseinket, tegyük együtt szebbé a rászorulók karácsonyát!

MIKULÁSGYÁR

A MikulásGyár 2016. december 2. és 21. között tart nyitva, az Ötvenhatosok terén 9 és 21 óra között, a Lurdy Házban 10-től 20 óráig, a Debrecen, Kanizsa, Kaposvár, Miskolc, Szeged, Szolnok és Zala Plazában 10-től 19 óráig. Önkénteseink a tartós élelmiszerek mellett, tisztító és tisztálkodási szereket, jó minőségű játékokat és mesekönyveket várnak.

56-osok tere 1140 Budapest, 56-osok tere
Lurdy ház 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 12-14.
Debrecen Pláza 4026 Debrecen, Péterfia u. 18.
Miskolc Pláza 3525 Miskolc, Szentpáli utca 2-6.
Kanizsa Plaza 8800 Nagykanizsa, Európa Tanács u. 2.
Kaposvár Plaza 7400 Kaposvár, Berzsenyi u. 1-3.
Szeged Plaza 6724 Szeged, Kossuth L. sgt. 119.
Szolnok Plaza 5000 Szolnok, Ady Endre út 28/a.
Zala Plaza 8900 Zalaegerszeg, Stadion út 5.

Coca-Cola Karácsonyi Karaván

Idén is járja az országot a Coca Cola karácsonyi karavánja december 09-22-éig az alábbi helyszíneken:

Dátum

Nap

nyitva tartás

Város

Helyszín

1

2016.12.08

csütörtök

15:00-20:00

Mohács Széchenyi tér

2

2016.12.09

péntek

15:00-20:00

Velence Velence korzó

3

2016.12.10

szombat

15:00-20:00

Szombathely Savaria tér

7

2016.12.11

vasárnap

15:00-20:00

Tatabánya Fő tér

8

2016.12.15

csütörtök

15:00-20:00

Dunaharaszti Coca-Cola parkoló

9

2016.12.16

péntek

15:00-20:00

Eger Eszterházy tér

10

2016.12.17

szombat

15:00-20:00

Nyíregyháza Kossuth tér

12

2016.12.18

vasárnap

15:00-20:00

Gyomaendrőd Szabadság tér

13

2016.12.20

kedd

15:00-20:00

Szeged Dóm tér

10

2016.12.21

szerda

15:00-20:00

Budapest Szent István tér

A rendezvény szlogenje: „Szerezz örömet!”, a helyszínen varázslatos adventi koncertet ad Király Viktor és ikonikus ajándékokkal lepheted meg szeretteidet a Coca-Cola Pop Up Store kínálatából. A helyszíneken játékokat és tartós élelmiszereket lehet adományozni, de készpénzt is el lehet majd helyezni a Magyar Vöröskereszt által kihelyezett gyűjtőperselyekben.

Idén először vásárlásával is segíthet

Finom támogatás

Finom támogatás – ezzel a szlogennel saját márkás szaloncukrot dob a piacra a Magyar Vöröskereszt. A szaloncukrok zselés ízűek lesznek, különlegességük, hogy a Szerencsi Bonbon Kft. egyedi receptúrája szerint készülnek majd málnás, narancsos és citromos ízben, 70% kakaótartalmú étcsokoládéval bevonva. Az egyedi, még gyümölcsösebb ízű szaloncukrok klasszikus piros csomagolást kapnak, ami az ünnephez és a karitatív szervezet színvilágához egyaránt illeszkedik. Minden eladott 350 grammos doboz után 300 forintot kap a Magyar Vöröskereszt. A vöröskeresztes szaloncukrokat december hetedikétől a készlet erejéig kizárólag a Tesco Magyarország hipermarketekben lehet megvásárolni.

“Apró segítség, hatalmas öröm”

A P&G és a SPAR Magyarország országos jótékonysági kezdeményezést indított “Apró segítség, hatalmas öröm” elnevezéssel a Magyar Vöröskereszt támogatására és a rászoruló gyermekek megsegítésére. Minden SPAR és INTERSPAR üzletben megvásárolt P&G termékkel segíthetünk, hiszen az ár 1%-át a Magyar Vöröskereszt a rászoruló gyermekek életkörülményeinek javítására fordítja. A kezdeményezés 2016. december 7-ig tart.

Canon – és a #selfieless

Közel száz Canon termék a cég szokásos karácsony előtti pénzvisszatérítési promóciójában! Az idei évben az teszi különlegessé az aktivitást, hogy ezúttal másokra is gondolhatunk. A promóciós termék megvásárlása után a regisztráció során felajánlható a visszatérítendő összegnek a vásárló által meghatározott része, a Magyar Vöröskereszt munkáját támogatja. A jelszó: #selfieless

Támogatási időszak: 2016. november 02. – 2017. január 20.

További információ és részletek: www.canon.hu/winter-cashback [1]