Lassan tényleg elfelejthetjük a telet, de sajnos az olvadás növeli az áradások vagy árvizek veszélyét is. Vajon mennyire vagyunk felkészültek egy ilyen helyzetre? Tudjuk-e mit kell tennünk, ha veszély- vagy katasztrófahelyzetbe kerülünk? A lélekjelenlétünk megőrzésén túl tudunk-e segíteni másokon is, vagy legalább magunkon? Most a Magyar Vöröskereszt nagy felkészültségi felmérésének kitöltésével bárki kipróbálhatja, hogy mennyire lenne képes helytállni egy kiélezett helyzetben, az összesített adatok pedig a hazai lakosság önmentő képességéről is képet adnak majd.

Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a hazai lakosság egy része nem igazán tudja, hogy árvíznél mit kell vagy kellene tennie. Nem tudjuk, mit érdemes magunkhoz venni, ha netán el kell hagynunk az otthonunkat, és azzal sem vagyunk tisztában, hogy mivel és hogyan segítsünk a bajbajutottaknak, milyen adományokra van szüksége a rászorulóknak.

A Magyar Vöröskereszt szakemberei által kidolgozott felmérés a hazai lakosság felkészültségét szeretné megvizsgálni és egyúttal ráirányítani a figyelmet ennek fontosságára. A kérdések megválaszolásával azonban nem ér véget a felkészítés, a humanitárius szervezet további lehetőséget kínál az ismeretszerzésre és az önkéntességre is. Célja mindezzel egyrészről, hogy felkészítse a lakosságot az árvízre vagy akár egy komolyabb katasztrófahelyzetre, másrészről pedig bízik benne, hogy még több önkéntes csatlakozik majd hozzájuk.

A felmérésben olyan kérdésekkel találkozhatunk, mint például mit teszel, ha bekövetkezik a katasztrófahelyzet? Honnan próbálsz egy ilyen kiélezett helyzetben hiteles információhoz jutni? Mit tartanál egy összekészített menekülőcsomagban? Jelzed-e valahogyan az otthonod bejáratánál, ha háziállat él veletek?

A Magyar Vöröskereszt egyik alaptevékenysége a katasztrófa-segítségnyújtás. A szervezet első lépésként azonban a felkészülést hangsúlyozza. Ezért indították el a mostani, lakosságnak szóló helyzetfelmérő-oktató kampányukat, és természetesen ezért szerveznek munkatársaiknak, önkénteseiknek évente több alkalommal is katasztrófavédelmi gyakorlatot és tréninget. A 2013-as dunai árvíz esetén a humanitárius szervezet 8 megye 52 településén mintegy 3700 önkéntessel és 600 munkatárssal vett részt a védekezési munkálatokban. Az elmúlt évek tapasztalatai azt is megmutatták, hogy egy-egy katasztrófahelyzetben a szervezet helyszíni jelenléte miatt kiemelt hírforrássá válik a Vöröskereszt honlapja az adományozók, a vállalati támogatók és a sajtó számára is. Ezért a tavaly megújult honlapjuk ilyenkor képes arra, hogy a többi funkcióját felülírva, mindent a katasztrófahelyzetnek rendeljen alá, szinte percről percre tájékoztasson, és szükségleteknek megfelelően gyűjtsön adományokat.

 

A Magyar Vöröskereszt nagy felkészültségi felmérése a lenti linken mától április 11-ig érhető el és tölthető ki: