„Kell, hogy ez a világ jobb legyen, és ehhez szükség van önkéntesekre” – interjú Szekeres Csillával, az év vöröskeresztes önkéntesével

Tanítónőként dolgozik, autizmussal élő gyerekeket tanít egy budapesti alapítványi iskolában. Mesterdiplomáját az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán mentálhigiénés közösségépítő szakon szerezte, jelenleg pedig a Kodolányi János Egyetemen mentálhigiénés prevenciót tanul. Szabadidejében évek óta a Magyar Vöröskereszt egyik legaktívabb önkénteseként tevékenykedik, idén ő kapta a szervezettől az Év Önkéntese-díjat. Szekeres Csillával beszélgettünk.

„2018-ban költöztem Zalából Budapestre, azon a télen, a Mikulásgyár nevű karácsonyi adománygyűjtésben önkénteskedtem először. Jó volt látni, mennyi ember adakozik, a gyerekek csillogó szemmel nézték a berendezést és a Mikulást. Rengeteg élelmiszer, ruha, játék, mindenféle szükséges holmi összegyűlt, ami sokaknak megkönnyítette a hétköznapokat és az ünnepeket” ̶  idézi fel a kezdeteket Csilla, aki azóta szinte minden szabadidejét vöröskeresztes programokon tölti.

„Próbálom az osztályomba is bevinni az érzékenyítést: azt szeretném, hogy a gyerekek ne egy vad világban nőjenek fel, hanem merjenek és tudjanak segíteni másokon. Amikor én azt látom, hogy valakin segíteni kell, és odalépek, akkor ezzel én is példát szeretnék mutatni, mint ember, mint pedagógus, és mint fiatal, aki a generációját abban a pillanatban képviseli” ̶  vallja.

Segítségnyújtás a világjárvány idején

Csilla igazán intenzíven 2020 áprilisában kezdett önkénteskedni: „Amikor a Covid mindenkit kíméletlenül otthonfogott, figyeltem a híreket, de a médiából olyan szorongás áradt, hogy jobb volt nem is nézni. Úgy éreztem, tennem kell valamit, így – a magam mentális egészségének a megőrzése végett is – jelentkeztem önkéntesnek.”

A járványhelyzet miatti lezárások idején a Magyar Vöröskereszt Budapest VIII. kerületi szervezetének a munkáját támogatta. Aktívan, heti rendszerességgel vett részt a rászorulók, főleg idősek számára összeállított élelmiszer-csomagok kiszállításában. „Nem féltem. Mindenki maszkban, gumikesztyűben közlekedett, és még úgy sem mertek közel menni egymáshoz, mi pedig kint voltunk, és én élveztem, hogy mehetek. Szabálykövető ember vagyok, de ott az üres utcákon szabadságot éreztem” ̶  meséli.

Azon a télen a járvány miatt elmaradt a Mikulásgyár, ám folytatódtak a Magyar Vöröskereszt szociális tevékenységei, Csilla pedig csatlakozott, havonta több alkalommal is, ahol csak szükség volt rá.

„2020 karácsonyán a Madridi úti vöröskeresztes hajléktalanszállón csomagokat állítottunk össze, és jó volt látni az ott lakók szemében azt a szinte gyermeki örömöt, hogy ők is kapnak ajándékot. Egy másik helyszínen, ahol a Magyar Vöröskereszt átmeneti szállót nyitott hajléktalanoknak, az ágyakat pakoltuk és szereltük össze, oda fizikai erő is kellett. Emlékszem, híres emberek, néhány színész is eljött oda segíteni.”

„Olyan is volt, hogy Covid-szűrésen segédkeztem egy külső helyszínen, a reptér közelében”  ̶  mondja Csilla. „Nem én vettem le a mintákat, mert nincs egészségügyi végzettségem, hanem adminisztráltam. A maszk és a védőöltözet ellenére aggódtunk, hogy meg ne betegedjünk, hiszen oda aktív fertőző betegek jöttek komoly tünetekkel, és hihetetlenül sokan. Később, 2021-ben, szintén adminisztrátorként segítettem a Madridi úti hajléktalanszálló által végzett Hepatitis C szűréseket.”

Visszatér az élet: változatos programok, és egy különleges látogatás

Az idő múlásával, a járványhelyzet enyhülésével a Magyar Vöröskereszt közösségi programjai is visszazökkentek a rendes kerékvágásba. Újraindultak az elsősegélynyújtó versenyek, bemutatók, a véradással egybekötött családi napok, amelyeken Csilla rendszeresen részt vett, sőt, segített a további önkéntesek toborzásában is.

A 2021-es év egyik legrangosabb eseménye I. Ferenc pápa első magyarországi látogatása volt szeptember elején. A különböző programhelyszínek egészségügyi biztosításában a Magyar Vöröskereszt elsősegélynyújtó csapata is közreműködött.

„Nagyon különleges élmény volt: le volt zárva az Andrássy út, és a miénk volt az egész, mehettünk a vöröskeresztes ruhánkban, amiben mindenki megnézett minket” – meséli Csilla. „A csapatunk tagjai egy-egy mentőautóhoz voltak beosztva. Jó volt a mentősökkel beszélgetni és együtt dolgozni. Több esetet is el kellett látni: nagyon meleg volt, és nem mindenki hozott vizet magával, volt, akinek a vércukra esett le, őket odakísértük a mentőautóhoz, a mozgássérülteknek akadálymentesítést biztosítottunk.”

„Emlékezetes volt közelről látni a pápát. A mai napig megmaradt bennem egy gondolata az önkéntességről, amit valahol olvastam tőle: ’Önkéntesnek lenni, aki segít másokon, olyan választás, amely szabaddá tesz bennünket; megnyit minket mások szükségletei felé – az igazságosság követelményei, a szegények védelme, a teremtett világról való gondoskodás felé.’  Ez fontos üzenetet hordoz a számomra. Nagy megtiszteltetés volt, hogy a 2023 májusi, második budapesti látogatása alkalmával is részt vehettem a vöröskeresztes egészségügyi csapat munkájában”.

És amiről nem lehet könnyek nélkül beszélni…  

2022 februárjában eszkalálódott az Oroszország és Ukrajna közötti fegyveres konfliktus. Egy emberként mozdult meg az ország, és az Ukrajnából érkező menekülteknek segítő kezet nyújtottak a civilek, a karitatív szervezetek, köztük a Magyar Vöröskereszt munkatársai és önkéntesei.

Szekeres Csilla a legelső naptól kezdve, hetente akár több alkalommal, minden vöröskeresztes ellátási helyszínen – Budapesten a Nyugati-, majd a Keleti pályaudvaron és a BOK Sportcsarnokban, valamint néhány napon át Záhonyban, a magyar-ukrán határnál is  ̶  aktívan részt vett a menekültek ellátásában, és a többi önkéntes munkájának a koordinálásában.

Így idézi fel ezt az időszakot: „Elmondani is nehéz. Erről nem tudok úgy beszélni, hogy ne folyjon a könnyem…” Megrendítő és megható pillanatképek, sorsok, történetek sokasága kavarog Csilla emlékeiben.

Mindenütt elcsigázott anyukák és gyerekek, tanácstalanul álldogáló emberek a pályaudvarokon… Sok család a háziállataival együtt érkezett – egy gyönyörű bengáli macskát a Vöröskereszt egyik munkatársa fogadott örökbe a BOK Sportcsarnokban, mert a gazdái nem tudták tovább vinni magukkal. Egy kétségbeesett fiatalasszony vissza akart fordulni Budapestről a határhoz, ahol hátra kellett hagynia kerekesszékben ülő édesanyját. Egy idős bácsi Záhonyba érkezve azonnali ellátásra szorult, mert már két hete el volt törve a karja. Egy mozgássérült és értelmi fogyatékos lánynak – több hetes utazás után – először a vöröskeresztes önkéntesek segítettek megtisztálkodni. És  felejthetetlen emlék az a pillanat is, amikor a Nyugatinál egy fiatal nő egyik pillanatról a másikra Csilla nyakába borult: „Megölelt, de olyan igazán, nagyon… Megköszönte a segítséget, és közben mind a kettőnknek folyt a könnye… Jó volt megélni, hogy az emberek felismerték: bátran, bizalommal fordulhatnak a Vöröskereszthez”.

A rászorulók állapota és szükségletei szerint a karitatív szervezetek munkatársai és önkéntesei mindenki számára igyekeztek a lehető leghamarabb megadni a megfelelő segítséget és ellátást. Már az első naptól rengeteg civil is jött, hozták szakadatlanul az enni- és innivalót, tisztálkodószereket, takarókat, segítettek a menekülteknek telefonálni, szálláshelyet ajánlottak nekik. „Felemelő volt látni ezt a társadalmi összefogást” – mondja Csilla. „Azt is jó volt megtapasztalni, hogy más szervezetekkel mi vöröskeresztesek milyen jól együtt tudunk működni.”

Amikor a menekültek ellátása a pályaudvarokról átköltözött a BOK Sportcsarnokba, ott már  ̶  Csilla szavaival élve  ̶  „szinte egy minipolisz jött létre”, ahol mindennek megvolt a helye, és mindenkinek megvolt a feladata: az emberek és a velük érkező kisállatok élelmezését, higiéniai- és orvosi ellátását, a gyerekekkel való kreatív foglalkozásokat, és a felnőttekkel folytatott segítő beszélgetéseket, pszicho-szociális tanácsadást is beleértve. Ez utóbbiban Csilla is részt vett, mint mentálhigiénés szakember és vöröskeresztes önkéntes.

Összeköt bennünket a vöröskeresztes mentalitás

Az elmúlt öt év rendkívül gazdag és szerteágazó önkéntes tapasztalatairól Szekeres Csilla így fogalmaz: „Van bennem felelősségérzet, amennyit tudok, adok, hogy jobb legyen a világ. Mert kell, hogy ez a világ jobb legyen, és ehhez szükség van önkéntesekre. Rengeteg élménnyel gazdagodtam, és rengeteget tanultam. A családom és a barátaim néha nem értik, hogy van erre időm, de én szívesen csinálom. Úgy próbálom összehozni, hogy beleférjen lelkileg is, és ne csak jelen legyek, hanem valóban adjak is.”

„Nagyon jó emberekkel dolgoztam végig a Magyar Vöröskeresztnél, mint önkéntes. Azt vettem észre, hogy aki itt dolgozik, annak általában van egy olyan mentalitása, ami máshová talán nem is illene, ide viszont szinte elengedhetetlen. Itt mindenkiben megvan ez a lelkesedés, ez a kedvesség és közvetlenség, miközben iszonyú nagy munka, erőfeszítés van minden egyes program mögött, és sokszor hatalmas akadályokat kell elhárítanunk, hogy meg tudjuk valósítani. De mégis, ott van bennünk ez a valami, ami egyszerűen tovább tudja lendíteni az egészet, hogy Vöröskeresztként tudjon működni a Vöröskereszt, és mi mindannyian, akik a szervezetet képviseljük.”

(Borítókép: Szekeres Csilla)