Kalocsán rendezték a 26. Országos Csecsemő- és Kisdedgondozási Versenyt
2022. június 10-11. között került megrendezésre az idei Országos Csecsemő- és Kisdedgondozási Verseny, melynek a Nagyasszonyunk Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium adott otthont.
Versenyzők, felkészítők, szervezők, védőnők, önkéntesek, segítők – több mint 100 fő – volt jelen az idei döntőn. A verseny célja, a gyermekek és fiatalok – csecsemő-, és kisdedgondozási – elméleti tudásának, gyakorlati ismereteinek fejlesztése, a résztvevők szülői szerepre való felkészítése. Vöröskeresztes elméleti tudásukat is kipróbálhatták a résztvevők az egyik állomáson. Magyar Női unió 2 képviselője vendégeskedett nálunk, akik a Hugonnai-100 eseménysorozat keretében 13 állomás egyikén a csapatokat egy Hugonnai Vilmáról – első magyar orvosnőről – készült rövid kisfilmmel várták, és egy totót töltöttek ki a lelkes résztvevők. 5 csapatnak különdíjat ajánlottak fel. A verseny kettő kategóriában került megrendezésre, amelyben 3 fős csapatokban lehetett részt venni. Volt szokásosnak mondható fürdetési, öltöztetési gyakorlat, de a tanulóknak ebédet is kellett készíteniük csecsemőnek. Az eredmények a következőképpen alakultak:
Általános iskola
| MEGYE | CSAPATNÉV | |
| 1 | Bács-Kiskun | Csillagok |
| 2 | Borsod-Abaúj-Zemplén | Mucikák |
| 3 | Pest | Baba Mosoly |
| 4 | Budapest | Somvirág |
| 5 | Fejér | Bébicsőszök |
| 6 | Vas | Csigabébik |
| 7 | Veszprém | Anonim Rémálmok |
| 8 | Békés | Tétova Vakmerők |
| 9 | Szabolcs-Szatmár-Bereg | Nyíregyházi Bem József Általános Iskola |
| 10 | Tolna | GondoZoók |
| 11 | Baranya | Keresztanyuk |
| 12 | Komárom-Esztergom | Kőkúti Általános Iskola |
| 13 | Jász-Nagykun-Szolnok | Gólyák |
Középiskola
| MEGYE | CSAPATNÉV | |
| 1 | Békés megye | Orosháza Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium |
| 2 | Bács-Kiskun megye | Egy keksz |
| 3 | Veszprém megye | Anyákok |
| 4 | Vas megye | Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium |
| 5 | Csongrád Csanád megye | Makó Juhász Gyula Református Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola |
| 6 | Szabolcs-Szatmár-Bereg megye | Mátészalkai Esze Tamás Gimnázium |
| 7 | Baranya megye | PTE Szociális és Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola |
| 8 | Budapest | Metababy |
| 9 | Zala megye | Gondos Bocsok |
| 10 | Borsod-Abaúj-Zemplén megye | Minimanók |
| 11 | Jász-Nagykun-Szolnok megye | Kis Csillag |
Ezúton is gratulálunk mindenkinek!