Az Amerikai Vöröskereszt legmagasabb szintű képviselői tettek látogatást május 10-én a Magyar Vöröskeresztnél.

A humanitárius szervezet közel 200 országban van jelen, a partnerek közti találkozók rendszeresek. A mostani látogatás egyik aktualitását az adta, hogy a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete a hazánkban tartózkodó ukrán menekültek és a befogadó közösség tagjai számára tartott egészségügyi szűrővizsgálatot a szervezet székházában.

A vércukorszint-méréstől a vérnyomásmérésen, véroxigén-mérésen át a testtömeg-mérésig számos területen szűrték a résztvevőket a Magyar Vöröskereszt munkatársai, de elérhető volt a főleg gyerekekre fókuszáló gyógytornától a táplálkozási tanácsadásig jó néhány egyéb foglalkozás is. Ahogy társadalmunk egészében, úgy a menekültek esetében is megállapítható, hogy sokan közülük túlsúllyal élnek, magas a vércukorszintjük vagy a koleszterinszintjük. Van azonban egy terület, amely különös figyelmet igényel: a rendkívül nagy stressz. Érthető, hogy ez egy kritikus tényező az Ukrajnából érkezők körében, hiszen mind az itteni újrakezdés nehézségei, mind az otthon maradott szeretteikért való aggodalom hatalmas lelki terhet jelent számukra.

A tanácsadóktól ennek oldására is kaptak használható ötleteket, de természetesen szóba került a testmozgás, megfelelő pihenés és az egészséges táplálkozás témaköre is. A Magyar Vöröskereszt segített nekik átrendezni az étrendjüket úgy, hogy hasonló költségek mellett a bevitt tápanyagok arányát egészségesebb irányba billenthessék.

Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója így számolt be az eseményről: „A Magyar Vöröskereszt korábban már más helyszíneken is szervezett hasonló szűrőprogramokat. Most nem mi vittük házhoz a szűrőprogramot, hanem az ellátottak jöttek ide, ennyiben volt ez az alkalom rendkívüli. Szeretnénk ezeket a programokat rendszeressé tenni, és országosan is kibővíteni. Évtizedek óta nem járt az Amerikai Vöröskereszt felsővezetése a Magyar Vöröskeresztnél. Célunk az volt, hogy megismertessük velük tevékenységeinket, különösen a menekültellátáshoz kapcsolódókat. Azt is szerettük volna megmutatni, hogy jelentős hangsúlyt fektetünk az integrációra.”

A cikk folytatása a Családi Lap júniusi számában tekinthető meg.

(Fotók: Dr. Barta Ágnes)