Három évvel ezelőtt Lamin arról álmodott, hogy egyszer azért látogat Európába, mert látni akarta, hogy milyen a hó. De az élet néha teljesen váratlan módon elégíti ki vágyainkat. Lamin az „arab tavasz” miatti menekülésekor láthatott először havat.

Lamin 26 éves, Nigerben született. Tizennyolc éve élt Líbiában a családjával. Az anyja parfüm boltjában nőtt fel és különböző munkákkal kereste a kenyerét, dolgozott call centerekben és értékesítőként is. Laminnak esze ágában sem volt elhagyni sem a hazáját, sem a családját. A polgárháború 2011-ben kezdődött Líbiában és az erőszak, valamint sok közeli barátjának halála megváltoztatta Lamin terveit. Meggyőzte anyját és nagybátyját, hogy jobb lesz neki, ha elhagyja hazáját, és menedéket keres. Szívében reménnyel és hittel indult útnak Európába.

Hatszáz útitársával együtt hajón hagyta el Afrikát és nézett szembe a huszonnégy órás tengeri út nehézségeivel, amíg partot ért Lampedusaban. Innen Genovába vitték, majd az Olasz Vöröskereszt Settimo Torineseben lévő központjába érkezett.

„A háború előtt soha nem gondoltam arra, hogy elhagyjam az országot,” mondja Lamin. „Aztán amikor már sok korombeli embert megölték, megértettem, hogy Líbia veszélyes hely számomra, és úgy döntöttem, hogy elmegyek. Nem volt úti célom, minden országban jó lett volna egyébként, mert én nem ismertem senkit Európában.”

Már három éve él Észak-Olaszországban, egy olyan városban, amelyet télen hó borít. Az Olasz Vöröskereszt ’Febaldo Tenoglio’ nevű, menedékkérőket ellátó központjában dolgozik és tanul, Torino közelében. Ő fogadja az ide érkező menekülteket, kiképezték a migrációs projektekkel kapcsolatos tevékenységek ellátására és más, például az élelmiszer-biztonsággal foglalkozó feladatokra is.

„Olaszországban tanulok. Elvégeztem a középiskolát és most a főiskola pszicho-szociális tudományokkal foglalkozó szakának első két évét végzem, amelynek befejezésekor gyermek nevelői képesítést fogok szerezni,” – mondja Lamin.”Segítek honfitársaimnak is, arabról és olaszról angolra fordítok. Az egyetemesen elismert, szeretett és tisztelt jelképpel ellátott vöröskeresztes egyenruha viselése büszkeséggel tölt el. Ez teszi lehetővé, hogy sok fiatalnak segítsek, akik átkeltek a tengeren és épségben megérkeztek, és akik szeretnek engem.”

Lamin számára – csakúgy, mint Vöröskereszt 150.000 önkéntese számára Olaszországban – a Vöröskereszt embléma a segítség, a humanitárius segítségnyújtás és a megkülönböztetés nélkül támogatás jelképét jelenti.

Lamin, köszönhetően annak, hogy három nyelven beszél, és személyes tapasztalatokkal is rendelkezik, nagy segítséget jelent a központba érkező bevándorlók számára. Lamin története (és a 2011 májusa valamint 2013 márciusa között a központba érkezett 1800 társáé is) happy enddel végződött.

Azonban, megannyi más embertársuk útja tragédiával végződött; százak haltak meg a Líbia és Lampedusa partjai közötti 185 mérföldes hajóút során, miközben a biztonságra akartak lelni.