Ha baj van, a Magyar Vöröskeresztre mindig számíthatunk — interjú a Magyar Vöröskereszt elnökével

A Magyar Vöröskereszt 1881-es alapítása óta töretlenül működik, alapelvei és a genfi egyezményekben foglaltak mentén humanitárius munkát végez katasztrófahelyzetekben, a strandok partjainál vagy éppen az utcákon — bárhol, ahol szükség van rá. A Magyar Vöröskereszt 145. évfordulóját ünnepli 2026-ban. A jubileum alkalmából a szervezet elnökével beszélgettünk.

Fodor Antalné dr. a Magyar Vöröskereszt oszlopos tagja 1972 óta. Eleinte önkéntesként tevékenykedett, és az azt követő több mint 50 évben is a humanitárius missziónak szentelte az életét, s teszi ezt napjainkban is: 2008-ban a Pest vármegyei vezetőség tagja lett, 2012-ben vármegyei elnöknek választották, 2016-ban pedig országos alelnöknek, amit a 2021-es országos elnökké választása követett. 2025-ben újabb öt évre nyerte el a bizalmat erre a pozícióra.

1972 óta van jelen a Magyar Vöröskeresztnél. Mi volt az a hatás vagy élmény, ami akkor magával ragadta?

Akkoriban én ezt nem éltem meg ilyen módon. Közigazgatásban, a tanácsi szervezetben kezdtem dolgozni, ahol sok feladatot megismerhettem. Egy állategészségügyi járvány idején nekem is feladatom volt a területen, ahol gyakorlatilag egy vöröskeresztes munkatársnak segítettem a karanténban lévő emberek ellátásában. A vöröskereszt munkájáról már volt ismeretem, hiszen a gimnáziumban osztálytársam sokat mesélt az ott folyó munkáról, mivel édesanyja a Vöröskereszt helyi vezetője volt. A közös munka után talán egy év után a Vöröskereszt megkért, hogy ha már ennyit dolgoztam velük, csatlakozzak a szervezethez. Így kerültem bele ebbe a “vérkeringésbe”, ami hihetetlen emberi kapcsolatokat jelentett, szakmailag és emberileg sokat tudtam már akkor is segíteni másoknak.

Ekkoriban a felsővezetés is még önkéntesekből állt?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy a Vöröskeresztet lakóterületemen jobban lehetett a hivatali szervezetekhez kötni. A tagok többsége majdnem mindenütt a járási tanácsok vagy hivatalok dolgozói voltak, akik a munkájukon felül önkénteskedtek. Településeken nem voltak főállású vöröskeresztes munkatársak, mindenki önkéntesként végezte munkáját.

A szavaiból azt veszem ki, hogy már ekkor dicsőség volt vöröskeresztes önkéntesnek lenni.

Igen, ez érték volt már akkoriban is. Erősebb volt az egészségügyi feladatkör, a vezetők főként körzeti orvosokból és ápolónőkből álltak, akik közelről ismerték a lakosság helyzetét, egészségügyi állapotát. A falumban például a bábaasszony, Juliska néni is önkéntes volt. Nagy tiszteletnek örvendett, mindenki bizalommal fordult hozzá, ami segítette a helyi működést. A kisebb településeken most is nagyon aktív a mozgalmi munka. Nagyobb településeken már több civil szervezet tevékenykedik, így más együttműködési formák alakulnak.

Ötven éve tevékeny a szervezetnél, jelenleg az elnöke. Hívhatjuk ezt életútnak?

Ezen a Gyémánt kitüntetés átvételekor magam is elgondolkoztam. A közigazgatásban adminisztratív dolgozóként kezdtem, és polgármesterként mentem nyugdíjba. Ahogyan ott, úgy a Vöröskeresztnél is végigjártam a ranglétra különböző fokait. A megszerzett tapasztalatok és kapcsolatok segítettek, de sosem úgy gondoltam rá, hogy: „Jaj, hát ez egy pozíció”. Azt hangsúlyoznám, meghatározó, hogy az alapoknál kezdtem, láthattam hogyan épül fel a szervezet. A mai napig egy alapszervezet elnöke is vagyok, így láthatom, hogy a felsővezetői szinten hozott döntések hogyan valósulnak meg a további egységekben, például alapszervezeti szinten. Ez a helyzet lehetőséget ad arra, hogy kezdeményezzek változásokat. Mindig az alulról jövő kezdeményezéseket szerettem volna felsőbb szintre emelni, és mindig találtam új kihívást, és mindig találtam örömet a végzett munkában. Ez ad erőt a jövőbeni feladatok szervezésében.

Tehát nem is a kötelesség, de a hivatástudat tartotta a szervezet vérkeringésében.

Ehhez fontos, hogy a család is tolerálja ezt. Amikor 2006-ban nyugdíjba vonultam, még erőteljesebben a Magyar Vöröskereszt felé fordultam. A férjem sokszor kérdezte aggódva, hogy miért vállalok ennyi fizikai feladatot, például miért veszek részt tevőlegesen élelmiszerosztásban is.

Egyszer egy hétre el kellett utaznom Genfbe, és megkértem, hogy segítsen az élelmiszerek kiosztásban. Amikor megtapasztalta, milyen sokat jelent télen egy többgyermekes családnak vagy egy rászoruló nyugdíjasnak egy kis gyümölcs, azt mondta: „Most már értem, miért csinálod.” Hozzátette: „Sőt, most már érzem is.” Azóta ő is segít, és az önkéntesünk lett. Támogató segítség mindig kell, és én ezt a családomtól megkapom.

Mit gondol, mi a Vöröskereszt legnagyobb – nevezzük így – vívmánya?

A pártatlanság. Bármilyen helyzet van, politikai és vallási felekezetektől, országhatároktól függetlenül tesszük a dolgunkat a mozgalomban. Ez egy nagy vívmány. Valóban azt gondolom, hogy minket – akik ebben a szervezetben tevékenykedünk, akár munkavállalóként, akár önkéntesként – az vezet, hogy segítsünk, és a feladatot megoldjuk, az embereket összefogjuk, és egy közösséget alkossunk. És szerintem ez a közösség viszi tovább a szervezetet, remélhetőleg még sok évtizeden keresztül.

Az Ön szervezetben eltöltött több mint 50 éve alatt mit lát, mik voltak a legnagyobb változások?

A 90-es évek, a rendszerváltozás időszaka vízválasztó volt. A civil mozgalom erőteljesebb lett, új együttműködések alakultak ki a szervezetek között.

A Magyar Vöröskereszt is egyesületi formában működik. Az ellátandó feladatokhoz szükséges források előteremtése nagy kihívás. A működés feltételeinek megteremtése mellett naponta fordulnak hozzánk segítségért, vagy váratlan katasztrófahelyzetekben kell helytállnunk, amire szervezetünknek azonnal reagálnia kell. A partneri kapcsolatok kialakítása ebben támogatást ad, hiszen váratlan krízis helyzetekben támogatói adományok érkeznek.

Nagyon fontos, hogy nemcsak egy „bíróságilag bejegyzett” szervezet vagyunk, hanem olyan szervezet akire a bajban mindig számíthatnak az emberek. Ismertek vagyunk, kik mindig mozgósíthatóak a rendkívüli helyzetekben. A felénk áradó bizalmat nagy értéknek tartom.

 

Mi az a szó, amivel össze tudná foglalni a Vöröskereszt történetét?

Az emberség. Mi mindig segítünk, és minket is segítenek. Ha bárhol baj van, a Vöröskeresztet mindig megtalálják, ránk mindig lehet számítani. Nem vagyunk akkora szervezet, mint például az Amerikai Vöröskereszt, de hangsúlyozom, hogy a nemzetközi mozgalom részeként nekünk is van lehetőségünk elmondani a véleményünket, és formálni a világméretű humanitárius közösséget.

A Magyar Vöröskereszt elnökével Szemerédy Dániel beszélgetett.

Fotó: Szalai Csaba