https://voroskereszt.hu/hirek/felkeszulten-a-katasztrofakra/

Felkészülten a katasztrófákra


Legyen szó árvízről, vagy más katasztrófáról, a Magyar Vöröskereszt táborában résztvevő fiatalok már tudják, mit kell tenniük ilyen helyzetben.

A humanitárius szervezet katasztrófavédelmi tábort szervezett Hajdúszoboszlón.

A július 15. és 21. között tartó tábor tematikája elsősorban az árvízi védekezés köré épült, de emellett a pszichoszociális segítségnyújtás, az elsősegélynyújtás, a befogadóhely kezelés valamint a telekommunikációs és rádióforgalmazási ismeretek is hangsúlyos szerepet kaptak. A táborozók megismerkedhettek Magyarország katasztrófa veszélyeztetettségével és a nemzeti védekezés rendszerével.  Szimulációs gyakorlat során kipróbálhatták a kutatás-mentési feladatokat, erdős területen eltűnt személy keresésének módszertanát és eszközeit, valamint a speciális körülmények között végzett elsősegélynyújtás alapfogásait.

Az előadások és gyakorlatok tartalmát a Magyar Vöröskereszt szakemberi állították össze, de több – a partnerszervezetektől érkező – vendég előadó is segítette a tábor szakmai programjainak lebonyolítását.  Az ingyenes táborba elsősorban olyan 18 és 24 év közötti fiatalok jelentkezését várták, akik Duna menti településen élnek vagy tanulnak. A résztvevők elméleti előadások, interaktív bemutatók és gyakorlatok keretében olyan ismeretekkel és képességekkel gazdagodhattak, mely tudást később valós katasztrófák idején önkéntesként hasznosíthatják.

A Magyar Vöröskereszt nyolc megyében, 52 településen közel 50 ezer embernek segített a 2013-as dunai árvízzel összefüggésben. A hazai legnagyobb humanitárius szervezet 600 munkatársa és 3700 önkéntese az árvízi védekezésben, a védekezésben résztvevők ellátásában, a kialakított befogadó helyek üzemeltetésében, a kitelepített lakosság élelmezésével és pszichoszociális segítségnyújtásban vett részt valamint egyes pontokon elsősegélynyújtó ügyeletet is ellátott.

A táborban készült fotókat itt lehet megnézni: Magyar Vöröskereszt Facebook oldala [1].