https://voroskereszt.hu/hirek/eredmenyes-volt-a-magyar-voroskereszt-december-kozepi-elelmiszergyujto-akcioja/

Eredményes volt a Magyar Vöröskereszt december közepi élelmiszergyűjtő akciója


A Magyar Vöröskereszt a PENNY Markettel együttműködésben idén először rendezett nagyszabású, tartós élelmiszer- és tisztaságiszer-gyűjtő hétvégét az áruházlánc 125 szupermarketjében. A kétnapos akció keretein belül, december 11-én és 12-én, több mint 30.721 kilogramm adomány gyűlt össze, amelyből a rászoruló családok, valamint a humanitárius szervezet szociális ellátórendszerének és intézményeinek ügyfelei részesülnek.

A Magyar Vöröskereszt munkatársai advent harmadik hétvégéjén két napon át, az ország minden megyéjében várták az adományokat [1] a PENNY Market áruházak kasszáinak közelében elhelyezett adománygyűjtő pontokon. A vásárlókat egy lista is segítette, amelyen az adományozás szempontjából leghasznosabb termékek voltak feltüntetve.

Önkénteseink Advent harmadik hétvégéjén 125 áruházban várták az adományokat

A kétnapos gyűjtés [2] során megyei szervezeteink segítségével összesen 30.721 kilogramm adományt gyűjtöttünk össze, amelynek a tartós élelmiszerek mellett részét képezi csaknem 1655 kilogramm édesség, valamint további 556 kilogramm tisztító- és tisztálkodószer is. A hétvége alatt országosan 288 vöröskeresztes munkatárs és 576 önkéntes fogadta és rendszerezte a vásárlók által leadott adományokat az áruházakba kihelyezett gyűjtőpontokon. Az akció keretében a legtöbb élelmiszert Budapest gyűjtötte (4129 kg), de Békés (4026 kg) valamint Baranya (3307 kg), Bács-Kiskun (2355 kg) és Szabolcs-Szatmár-Bereg (2227 kg) megyében is átlagon felüli mennyiségű felajánlás érkezett. A gyűjtésben résztvevő üzletek számával átlagolva Vas megyében adakoztak a legtöbbet az emberek (658 kilogrammot).

„Igazán megható, hogy vásárlóink még ezekben a nehéz időkben is a szívükön viselik azok sorsát, akiknek az alapvető élelmiszerek és tisztítószerek beszerzése is komoly fejtörést okoz különösen az ünnepek alatt. Nagy öröm számomra, hogy vásárlóink adományainak köszönhetően közösen támogathattuk a Magyar Vöröskereszt munkatársainak áldozatos munkáját. Nagyon hálásak vagyunk minden kedves vásárlónknak azért, hogy részt vett ebben az ünnepi adományozási akcióban – mondott köszönetet Florian Jens Naegele, a PENNY Market Kft. vezérigazgatója.

A felhalmozott készletekből a Magyar Vöröskereszt dolgozói élelmiszercsomagokat készítenek, amelyet az egyes megyei és területi szervezetek juttatnak el az adott megyében élő rászorulóknak. A több mint 4000 adománycsomagból egyaránt részesülnek nélkülöző családok és egyedülálló emberek.

A Magyar Vöröskereszt adományozási oldalán [3] valamint a 1359-es adományszámon [4] egész decemberben továbbra is támogathatók a szervezet karácsonyi akciói. Minden hívás 250 Ft segítséget jelent a rászorulóknak.

Két nap alatt összesen 30.721 kilogramm adomány gyűlt össze

A Penny Market [5] Kft. 1996 óta van jelen Magyarországon. Az áruházlánc jelenleg 226 üzletet, 3 logisztikai központot üzemeltet és több mint 4700 munkatársat foglalkoztat. A vállalat küldetése, hogy vásárlói számára országszerte a lehető legfrissebb és legjobb ár-érték arányú termékeiket kínálja, beleértve a kiváló minőségű sajátmárkás és Magyar Termék védjegyes árucikkeiket is. A Penny Market Magyarország kiemelt hangsúlyt fektet a magyar beszállítókkal fenntartott kapcsolataira. Új beruházásaival, terjeszkedésével folyamatosan támogatja a hazai gazdaság fejlődését. Az áruházlánc kezdetek óta elkötelezett a vállalati társadalmi és környezeti felelősségvállalás iránt, ezért folyamatosan együttműködik olyan civil szervezetekkel, amelyek elsődleges célja a magyar emberek és családok életminőségének javítása.