A jól megérdemelt pihenésre a leányfalui strandhoz indultak, Kiss Márton Vidor, Albrecht Péter bajnokunk, Varga István bajnokunk, és Deo Petsangkhat thaiföldi edző. Hogy miért is fontos ez az amúgy eléggé átlagosnak induló történetben, az nemsokára kiderül.

Mikor kiértek a strandra, egy furcsa dologra figyeltek fel a srácok, amiről meséljen inkább István:

„Mikor megálltunk a strand előtt az autóval a parkolóban, szedtük elő a cuccokat a kocsiból, Vidor kiáltott, hogy gyere Steve, baj van!

Ekkor láttam meg, hogy 2 autó között egy 60 év körüli férfi fekszik hanyatt, felesége sír mellette, illetve valaki térdel mellette (egy férfi), de nem igazan tudnak mit kezdeni a helyzettel. Odaérvén, ellenőrizve a pulzust, légzést, konstatáltuk, hogy az ember nem él.”

Ez eléggé megdöbbentő lehetett, de a veterán tapasztalat, és gyors felismerés hamar tetteket szült a kis csapatban.

„Vidor azonnal nekiállt a mellkas kompressziónak, én pedig orron át lélegeztettem, 2 befújás között lazítottam a szerelésen, övet eltávolítottam, Vidor fojtatta a mellkas kompressziót elég hosszan. Peti a helyszínt biztosította, eltávolította a bámészkodókat, és értesítette a strand vezetőségét, ahonnan hamarosan érkezett egy újraélesztő készülék, amit szegény alkalmazott el sem tudott indítani. Átvettük a gépet, felragasztottuk a tappancsokat. Amíg folytattuk az életmentést, addig a gép is szerencsére működésbe lépett, és legalább kétszer indította újra a bácsi szívverését.

Mindannyiunkban felmerül a kérdés, honnan ez a lélekjelenlét?

„Összeszokott csapatként működtünk, pedig soha nem csináltuk együtt. Azért sikerült, mert mindannyian tudtuk, hogy mit kell csinálni és mertük is megtenni. Számomra ez egyértelmű volt, afganisztáni veteránként, USA Tengerészgyalogságnál illetve a Különleges Erőknél katonáskodtam, ahol óriási hangsúlyt fektetnek az egészségügyi képzésre, traumakezelésre. Vidor viszont civilként, nagyon profin csinált mindent, higgadtan, tiszta fejjel. Ő nemrég csinálta végig a tanfolyamot, miután barátja a karjaiban halt meg. Nélküle nem is vettük volna észre az egészet”

Az egész folytatódott a mentők kiérkezéséig, akiknek átadták a srácok a beteget. Azok profi műszerekkel stabilizálták, és szállíthatóvá tették a sérültet. A bácsit életben és stabil keringéssel adtak át a kórháznak.

És itt adjuk át a szót Vidornak:

„Nagyon fontos volt a mentés során, hogy a fürdő rendelkezett egy félautomata defibrillátorral, amivel az újraélesztés során, a mentők kiérkezéséig kétszer is meg tudtuk „ütni” a beteget. Szerintem ennek is kulcsfontosságú szerepe volt a későbbi sikerünkben. Ennél jobb csak az lenne, ha a fürdő személyzete is tudná ezt használni, mert a falon pittyegő készülék sajnos nem tud segíteni.”

A mentők érdeklődésemre elmondták, hogy a sikeres újraélesztésnek köszönhető az, hogy ők befejezhették a procedúrát, és egyértelmű, hogy a bátrak nélkül tragédia történt volna.

Az eset érdekessége, hogy a thai edző könnyezve izgulta végig az esetet, és aztán elmondta, hogy az ő edzője a ringben, edzés közben esett össze, és halt meg szívrohamban, amit kénytelenek voltak végignézni ők gyerekek, mert senki sem tudta mit kell tenni. Megfogadta, hogy hazaérve részt vesz egy tanfolyamon, hiszen láthatóan van mit tenni, ha hasonló esettel találkozunk.

Legyünk büszkék a bátor szentendrei sportolókra, és gondolkodjunk el azon, nem volna-e követendő a példájuk?! Vidor szavai csengnek még bennem:

„A mentők kiérkezése után bementünk a Termál Fürdőbe, ahol kedvesen közölték, hogy vendégeik vagyunk arra a napra. Egy apró gesztus, de mégis mindenkinek nagyon jól esett. Amikor kb. fél órával később visszamentem a parkolóba, láttam, hogy a bácsit éppen teszik be a mentőbe. Ekkor egy pillanatra megállt az idő, mert igazából ott tudatosult bennem, hogy lehet, hogy tényleg megmentettük valaki életét.”

Skrobár Róbert

Szentendre V.S.E. elnök​