Együttműködés nehéz időkben is
A Magyar Vöröskereszt is részt vett a Magyar Honvédség „Soft Caps 2016” elnevezésű hadgyakorlatán, ahol a civil-katonai együttműködés és a lélektani hadviselés körülményeit szimulálták.
A Magyar Honvédség Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ (MH CKELMK) meghívására szervezetünk két fővel részt vett a „Soft Caps 2016” elnevezésű gyakorlaton. A különböző külföldi missziók során a Magyar Honvédség rendszeresen együttműködik helyi és nemzetközi humanitárius szervezetekkel. A gyakorlat során a résztevők egy képzelt elhúzódó konfliktussal, menekült-válsággal és hirtelen jelentkező természeti katasztrófával (árvíz) sújtott területen dolgoztak. A Magyar Vöröskereszt képviseletében jelen levő kollégák, Psenkó Ferenc főápoló és Molnár András projektmenedzser az első kapcsolatfelvételt szimulálta, valamint részt vett a szervezetek közötti koordinációt segítő ún. klasztertalálkozón is.
A Magyar Vöröskereszt számára kiemelten fontos a társszervekkel és szervezetekkel való együttműködés folyamatos fejlesztése, amelyet az éles interakciók elemzése mellett a különböző gyakorlatokon való részvétellel támogatjuk. „A gyakorlat remek lehetőséget jelentett a Magyar Honvédséggel és a Baptista Szeretetszolgálat kollégáival való eszmecserére, amely mind a hazai munkánkat, mind esetleges külföldi szerepvállalásunkat erősíti.” – mondta Molnár András. A projektmenedzser felhívta a figyelmet arra, hogy míg februárban a „Közösségi Reziliencia Városi Környezetben” című projekt keretében a lakosságfelkészítés témáját járták körül a résztvevők, ez alkalommal egy komplex humanitárius helyezet enyhítése során végzett koordináción volt a hangsúly. „A gyakorlat során játszott szerepünkben az egyik legfontosabb szempont Mozgalmunk alapelveinek, különösen a semlegesség és pártatlanság alapelveinek képviselete volt, mivel egy fegyveres konfliktus esetén az alapelveink biztosítják a rászorulók egyenlő elérését a különböző szemben álló felek ellenőrzése alatt lévő területeken. Különös tapasztalat volt megismerni a különböző szervezetek előírásait és azok különbségeit is. Az egyik tárgyalás során például szimulált támadás érte a találkozó helyszínéül szolgáló tábort. Egy ilyen helyzetben a vendéglátóink kiemelt felelősséget éreznek biztonságunk iránt és szavatolni akarják azt, azonban nekünk ilyenkor azonnal el kell hagynunk a helyszínt egy biztonságos alternatív útvonalon. Bár a gyakorlaton első sorban az elképzelt szituációra reagáltunk, a személyes beszélgetések során sok szó esett azokról a határainkon belül jelentkező kihívásokról, amelyek minden jelen lévő szervezet számára feladatot jelentenek.” – tette hozzá a projektmenedzser.
A Zrínyi média gyakorlaton készült rövidfilmje elérhető itt: http://www.honvedelem.hu/cikk/57926_eroszakmentes_megoldasra_torekedve_video_nelkul