https://voroskereszt.hu/hirek/a-szent-margit-korhazban-veradassal-elsosegelynyujtassal-hosse-valhatnak-a-resztvevok/

A Szent Margit Kórházban véradással, elsősegélynyújtással „hőssé” válhatnak a résztvevők


A téli hónapokban, az ünnepek közeledtével minden évben nehezebb véradókat toborozni az év más időszakaihoz képest. Egy átlagos napon általában 1600-1800-an adnak vért, a december-januári hónapokban azonban kevesebben mennek el a hideg és a sokakat érintő téli megbetegedése miatt, valamint főként azért, mert a véradók is a megérdemelt szabadságukat töltik. Vérre azonban a téli hónapokban is szükség van a műtétekhez, a baleseti sérültek ellátásához, a vérkészítményekre, transzfúzióra szoruló betegek kezeléséhez.

A december végi, január eleji véradások megerősítése okán a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezet a Szent Margit Kórházzal (1032 Budapest, Bécsi út 132.) együttműködve 2018. december 19-én sajtónyilvános eseményt szervez,  „Ajándékozzon vért a rászorulóknak karácsonyra” elnevezéssel. A rendezvényen a – hagyományos és nagy sikerű véradó eseménnyel egy időben elsősegély bemutatón lehet részt venni és a “TEVAgy a hős” program keretén belül mindenki megismerheti az újraélesztés alapjait, hőssé válhat! A Magyar Vöröskereszt a véradás mellett kiemelt tevékenységként kezeli az elsősegélynyújtást népszerűsítő „Hősképző” programot, az ifjúsági csapat ehhez kapcsolódó aktivitásokkal is megjelenik a rendezvényen.

Fontosnak tartjuk, hogy ünnepek, illetve a nehezített január eleji időszak előtt felhívjuk a fővárosi lakosság figyelmét a véradás fontosságára, hisz a fővárosban szervezetünk évente 45.000 donor elérését tűzi ki célul. A Magyar Vöröskeresztnek és az Országos Vérellátó Szolgálatnak naponta 1600-1800 véradót kell toboroznia ahhoz, hogy rendelkezésre álljon a kórházi ellátáshoz szükséges vérmennyiség. A két szervezet ezért arra kér mindenkit, hogy aki betöltötte a 18. életévét és egészségesnek érzi magát, vegyen részt az országban szervezett téli véradások valamelyikén és buzdítsa véradásra ismerőseit, barátait is.

Magyarországon évente több mint 20 ezer ember hal meg hirtelen szívmegállás következtében. Ez napi 70 esetet, 20 percenként egy-egy ember elvesztését jelenti. A mentőszolgálat tapasztalatai szerint a bekövetkező halálozások közel 60%-a megelőzhető lenne, ha a mentők kiérkezése előtt megkezdenék az újraélesztést. Az adatok tükrében Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata kiemelten fontos feladatának tekinti, hogy minél több olyan pont álljon rendelkezésre, ahol gyors és szakszerű segítséget tudnak nyújtani az életmentéshez. Már 34 Életmentési Pont működik Óbuda-Békásmegyeren – 29 óbudai helyszínen alakítottak ki Életmentési Pontokat, és 6 db hordozható defibrillátorral látták el a városrész rendészeti és katasztrófaelhárító szerveinek járőrautóit.

A defibrillátorok 100%-os biztonságú használatát az Országos Mentőszolgálat szakemberei által biztosított oktatás garantálja, melyen a résztvevők megtanulják a szívmasszázst, az átjárható légutak biztosítását és a mesterséges lélegeztetést is. A félautomata defibrillátor lényege, hogy a készülék maga értékeli a beteg szívritmusát, és szükség esetén nagy felbontású képernyőn, animált ikonok segítségével instruálja a felhasználót. A berendezéseken rögzített adatokat azonnal át lehet küldeni a kivonuló mentőegységnek is, akik ezek alapján tudják folytatni az életmentést.

Az eseményt és a programot támogató művészek, sportolók:

Nemcsák Károly – József Attila Színház igazgatója, Jászai Mari-díjas érdemes művész

Pintácsi Alexandra, művésznevén Szandi – kétszeres EMeRTon-díjas magyar énekesnő

Boros Júlia – az EB és VB győztes női Master vízilabda csapat játékosa, vízilabdázó

Kisteleki Dóra – EB és VB győztes vízilabdázó, olimpikon, a TVE női vízilabda csapat játékosa

Szabó Szilvia – háromszoros olimpiai ezüstérmes, tizenháromszoros világbajnok, kilencszeres EB győztes kajakos, olimpikon, örökös bajnok

Csizmadia Kolos, Apagyi Levente – felnőtt válogatott, Világkupa-győztes és többször magyar bajnok kajakozók (FÉMALK-BOMBA AVSE sportolói)

Csontos Zsolt Márk –U23-as kerettag, többszörös magyar bajnok kajakozó (FÉMALK-BOMBA AVSE sportolója)

Pál Zoltán a FÉMALK-BOMBA AVSE kajak edzője

Lakatos Zoltán – a Budakalászi Sport Club (BSC) elnöke