Az utcákon, sátrakban, parkokban alszunk. Az utolsó erős rengést még itt érezzük a testünkben. Nem számít, hogy külföldi vagy-e, vagy helybéli. A sötétben mind egyformán vagyunk együtt és egyedül. Az érzékek felerősödnek, és minden hangot rögzítenek, minden moccanást a földön.

A legrosszabb dolog a kutyák üvöltése közvetlenül a földrengés előtt. Bízhatsz-e a figyelmeztetésben, vagy ez csak egy vak kuvasz az éjszakában, aki eltévedt és minket ijesztget? A tegnap esti két utórengés megerősítette a kutyák előérzetét. A földrengés előtti elsődleges hullámokat megérzik az állatok. Mi, emberek csak az ezután következő nagyobb, másodlagos hullámok elől menekülünk.

Csak elképzelni tudjuk az elképzelhetetlent, csak megjósolni tudjuk a kiszámíthatatlant. De amikor az ösztön áll szemben a tudattal, általában az ösztön nyer. Futunk az életünkért és nem nézünk vissza.

Örülök, hogy hajnalban hallom a kakukk első hangját. Furcsa érzés kakukkot hallani Katmanduban, mintha nem itt lenne a helye. De amíg hallom, biztonságban érzem magam. Még a madarak is megérzik, ha veszély közeleg. Rögtön elhallgatnak.

Minden nap elemzést küldünk arról, hogy hogyan halad a segélyakciónk. Minden kis lépés motiváció mindannyiunk számára. De a ponyvákról, sátrakról, leszállított vízről szóló grafikonokon túl mindig van egy mélyebb történet.

A magas hegyek ölelésében, közel a kínai határhoz nyitotta meg a Kanadai Vöröskereszt egészségügyi alapellátó egységét a völgyben rögtön az április 25-i első hatalmas földrengés után.

A Tatopani nevű város súlyosan érintett, az emberek élete is összetört a romba dőlt házakkal együtt. Minden nap nő a segítségért hozzánk forduló sérültek száma. Az orvosok és az ápolók folyamatos szolgálatban vannak, a működést biztosító tolmácsokkal együtt. Milyen erős a fájdalma? Be tudja hajlítani a lábát? Több mint 50 ember ellátásában működnek közre nap, mint nap.

A klinika felett házak csüngenek a domboldalakon, a hozzájuk vezető utak el vannak vágva. Néhány nappal ezelőtt zárták le azokat. Számtalan földcsuszamlás volt és nehéz kövek zúdultak le a lejtőkön. Az utakat megtisztították, ismét járhatóvá tették és megnyitották. De a földcsuszamlások folytatódtak…

Itt, mindössze 16 kilométerre a második hatalmas nepáli földrengés epicentrumától, az emberek minden lehetetlenség ellenére küzdenek. A hegyoldalak szó szerint darabokra törtek, a várost vastag por lepte be. A Vöröskereszt kórházat szintén, de a személyzet tovább folytatta munkáját. A segítő kezek agyrázkódást, zúzódásos sérüléseket látnak el, és sikerült egy babát is világra segíteniük.

Küldetésünkkel jár, hogy senki sem akarja feladni, de ezúttal a természetnek más elképzelései voltak. Reggel vissza kellett hívnunk a súlyos sérültet szállító helikoptert és személyzetét. Az éppen a kórház fölött levő sziklahasadék egy hatalmas kődarabot rejt, ami bármikor leszakadhat, ez veszélyt jelent a betegekre és az ott dolgozókra.

Fájdalmas, de szükséges döntést hoztunk. A segélyakciónk csak nemrég kezdődött Nepálban. A legnehezebb körülmények között kell új terveket készítenünk a berendezések, kellékek és a munkát végző vöröskeresztes munkatársak és önkéntesek számára, egyfajta dacos remény közepette. Munkánk nagy kihívást jelent a rendkívül nehéz körülmények között.

De nem mi lennénk, ha nem próbálnánk meg!