53. Országos Elsősegélynyújtó Verseny: döntő és díjátadó Győrben
2025. szeptember 19. és 21. között rendezte meg a Magyar Vöröskereszt az 53. Országos Elsősegélynyújtó Verseny döntőjét Győrben.
A 144 éves Magyar Vöröskereszt a kezdetek óta alaptevékenységeként foglalkozik az elsősegélynyújtás oktatásával és népszerűsítésével a lakosság körében. A már több mint 50 éves múltra visszatekintő Országos Elsősegélynyújtó Verseny (OEV) az életmentés fontosságára hívja fel a figyelmet, és gyakorlati felkészültséget ad a résztvevőknek. Idén az ország minden vármegyéjéből érkeztek: 60 csapatban csaknem 300 versenyző mérhette össze tudását.
A megnyitó
A verseny hétvégéje a péntek esti ünnepélyes megnyitóval indult. Fodor Antalné dr., a Magyar Vöröskereszt elnökének rendezvényt megnyitó szavait követően dr. Sulyok Tamás, köztársasági elnök és dr. Takács Péter, egészségügyi államtitkár köszöntőjének felolvasása mellett beszédet mondott Kósa Roland, Győr alpolgármestere, dr. Pető Péter, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Közgyűlés alelnöke, valamint Kun Szilvia, a Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Vármegyei Szervezetének igazgatója is. A megnyitón sor került a „Segítségnyújtás” címmel kiírt rajzpályázat eredményhirdetésére, majd az esemény zenés, táncos hangulatban telt, és táncházzal zárult.
A verseny
Az idei verseny helyszínét biztosító Győr városában szombat reggel 20 állomás épült fel, amelyek egy részén elméleti feladatokat oldottak meg a csapatok, míg más helyszíneken gyakorlati elsősegélynyújtást kellett biztosítaniuk a versenyzőknek. A kárhelyszínek valóságszerűségét és a sérültek élethű reakcióit a Magyar Vöröskereszt imitátorai biztosították.
A verseny kezdetével egyidőben sajtótájékoztatót is tartott a szervezet, ahol Kardos István, a Magyar Vöröskereszt főigazgatója, Kósa Roland, Győr alpolgármestere, Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára és Prof. Dr. Betlehem József, a Magyar Vöröskereszt Elsősegélynyújtó Munkabizottságának, továbbá a versenybizottság elnöke osztott meg érdekes információkat a verseny hátteréről a sajtó munkatársaival.
A záróünnepség
A verseny zárásaképp ismét kulturális programokkal, zenével, tánccal, énekkel tűzdelt, jó hanglatú ünnepség fogadta a résztvevőket, ahol az eredményhirdetésre is sor került.
Az eredmények:
Gyermek kategória
| Helyezés | Csapatnév | Vármegye |
| 1 | Gimis 5-ös | Bács-Kiskun |
| 2 | Artériák | Vas |
| 3 | MMM – Mentjük, mi menthető! | Pest |
| 4 | Tarnamérai Életmentők | Heves |
| 5 | First Aid | Somogy |
| 6 | NULLADIK LÉPÉS | Csongrád-Csanád |
| 7 | Baptista Szeretetszolgálat EJSZ Kölcsey Ferenc Általános Iskolája – VérProfik csapat | Jász-Nagykun-Szolnok |
| 8 | Unikornisok | Szabolcs-Szatmár-Bereg |
| 9 | McMentők | Győr-Moson-Sopron |
| 10 | IDEGROPIK | Zala |
| 11 | Mentőmókusok | Budapest |
| 12 | Hápi-Hápok | Komárom-Esztergom |
| 13 | Széna Téri Segítők | Fejér |
| 14 | EgészségKommandó | Hajdú-Bihar |
| 15 | Élesztők | Baranya |
| 16 | LIFE KEY | Veszprém |
| 17 | MEN(T)Ő | Borsod-Abaúj-Zemplén |
| 18 | Mentő Ötös | Békés |
| 19 | SegítőKezek | Nógrád |
| 20 | Ötös | Tolna |
Ifjúsági kategória
| Helyezés | Csapatnév | Vármegye |
| 1 | Szívügyesek | Budapest |
| 2 | Aorták | Vas |
| 3 | Bajtárs Ötös | Bács-Kiskun |
| 4 | Helping Hands | Szabolcs-Szatmár-Bereg |
| 5 | DEfidívák | Hajdú-Bihar |
| 6 | EGYÜTT-HATÓK | Csongrád-Csanád |
| 7 | Törökszentmiklósi Ifjúsági Vöröskeresztes Klub – Eszméletlenek csapata | Jász-Nagykun-Szolnok |
| 8 | Inku-Bátorok | Somogy |
| 9 | STABIL- OLDALAS | Veszprém |
| 10 | Éber komák | Fejér |
| 11 | Koponyaalapiak | Baranya |
| 12 | Parádé-sokk | Nógrád |
| 13 | Mérai Életmentők | Heves |
| 14 | Five for Life | Pest |
| 15 | Megmentelek | Borsod-Abaúj-Zemplén |
| 16 | Életmentők | Békés |
| 17 | Agymanók | Győr-Moson-Sopron |
| 18 | Szívroham | Komárom-Esztergom |
| 19 | Hullajók | Tolna |
| 20 | Zsigmondy Vilmos SZC Egészségügy | Zala |
Felnőtt kategória
| Helyezés | Csapatnév | Vármegye |
| 1 | Törökszentmiklósi Ifjúsági Vöröskeresztes Klub Mancsőrjárat csapata | Jász-Nagykun-Szolnok |
| 2 | PTEsdé | Baranya |
| 3 | SOS Győr | Győr-Moson-Sopron |
| 4 | Heimlich Utódai | Csongrád-Csanád |
| 5 | DEmentorok | Hajdú-Bihar |
| 6 | Staying Alive | Heves |
| 7 | Sebtiben | Budapest |
| 8 | Szívtiprók | Somogy |
| 9 | Életmentők | Borsod-Abaúj-Zemplén |
| 10 | Arbor vitae | Fejér |
| 11 | OXIGÓLYÁK | Szabolcs-Szatmár-Bereg |
| 12 | Életrevalók | Veszprém |
A részt vevő vendégcsapatok
| Csapatnév | Vármegye |
| Intravénás Jéger | Komárom-Esztergom |
| Budafoki élesztők | Budapest |
| Arrabona Team | Győr-Moson-Sopron |
| Életmentők | Zala |
| Capitis dolor | Budapest |
| Zalai Élesztők | Zala |
| Felkészítői All Stars | HU |
Galéria
Az 53. Országos Elsősegélynyújtó Verseny döntőjén készült fényképek megtekinthetőek galériánkban:, az alábbi linken:
Galéria: 53. OEV [1]