https://voroskereszt.hu/hirek/3-jo-cselekedet-csr-dijatado-gala/

3 Jó Cselekedet CSR Díjátadó Gála


2014 őszén versenyre hívták az ország vállalatait, sajtóorgánumait és a civil szféra képviselőit, hogy megmutassák, milyen jótetteket hajtottak végre az elmúlt évben.

Több mint 50 pályázat érkezett, melyek közül neves szakmai zsűri választotta ki a nyerteseket. A szakmai értékelésben mások mellett Dr. Göndöcs Zsigmond, a Magyar Vöröskereszt elnöke is részt vett.

A nagyvonalú adományokon kívül sokszor egy kis figyelmesség és emberséges tett is rengeteget segíthet. Ennek szellemében díjazták a legkreatívabb, legemberibb, legmeghatóbb és legzöldebb jó cselekedeteket is, és kihirdették „Az év legsegítőkészebb médiuma” címet.

„A benyújtott pályázatok között sok olyat láttam, ahol a dolgozók együtt valósítottak meg valamit, hogy közösen részesei lehessenek egy társadalmi cselekedetnek. Fontos, hogy elhiggyük, hogy egyenként is tudunk változtatni a világon és a fejünkben lévő gondolatot jó cselekedetté és együttműködéssé formálni.” – mondta el Kerekes Sándor, a KÖVET Egyesület elnöke, egyetemi tanár, a zsűri elnöke. “Mindennapi munkánk során sokszor nyílik lehetőségünk arra, hogy belelássunk azoknak a cégeknek a működésébe, akik CSR kampányaikkal, vagy csak spontán kezdeményezéseikkel megpróbálnak önzetlenül hozzátenni a környezetük jobbá tételéhez. A 3 jó cselekedet kezdeményezést azért szerettük meg azonnal, mert úgy láttuk, segítségével ezek az ötletek, tettek végre megkaphatják a megérdemelt nyilvánosságot.” – mondta Sós Erik, a Profession.hu marketing vezetője, a zsűri egyik tagja.

Fontos, hogy az emberek átérezzék, és tisztában legyenek azzal, hogy a társadalmi segítségnyújtás nem csupán a nagyvállalatok kiváltsága, így egyedülálló módon, külön kategóriában civilek is pályázhattak.

A súlyos genetikai betegséggel küszködő kislányait otthonukban ápoló Bariné Adorján Szidónia nyerte el a 2014-es „Hétköznapi Hős” címet.

Az online közönségszavazáson, több mint kilencezer szavazat alapján a Jobb Veled A Világ Alapítvány Boldogságprogramja került ki győztesen.

A hat zsűritag közös értékelését követően osztották ki a 2014-es „Év Legjei” díjakat:

Zsűritagok:

(BrandTrend)