Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Keresőszolgálat   Véradásszervezés   Megyei Szervezetek   Magyar Ifjúsági Vöröskereszt  

Üdvözöljük a Magyar Vöröskereszt honlapján!
Adószámunk:19002093-2-41


Workshop keretében értékelték a Remény Programot

Egész napos workshop keretében értékelték a több mint 370 millió forint összköltségvetésű Remény Programot február 26-án. A rendezvényen a támogató Velux Alapítványok és a Dán Vöröskereszt képviselője, a Magyar Vöröskereszt felső vezetése, a programban részt vett Családok Átmeneti Otthonainak munkatársai vettek részt.

A szakmai programon a támogatók részéről egyfajta külső értékelést kaphattak a programban részt vevő munkatársak. Az értékelés két fő területet érintett: egyrészt a program szakmai eredményességéről volt szó, másrészt szervezetfejlesztési tanácsokkal is ellátták a területeken dolgozó kollégákat.

A nap folyamán az ország több pontjáról érkező harminc résztvevő, három csoportban egy-egy különböző témát dolgoztak fel. Itt szó esett a képzések, forrásbővítés és projekttervezési modell kidolgozásáról. Harmadik programpontként pedig az értékelést illetve csapatmunkában megvalósult eredményeket vitatták meg. A munka folyamán kiemelt figyelmet fordítottak egy esetleges következő program előkészítésére is.

Bővebben...
 

Négy év után zárul a Magyar Vöröskereszt Remény Programja

Négy év alatt mintegy háromezer rászoruló család életét tette szebbé a Magyar Vöröskereszt Remény Programja. A több mint 370 millió forintos összköltségvetésű projektet egy egész napos szakmai konferenciával zárta a szervezet.

A Remény Program a Dán Vöröskereszttel együttműködve, a Velux Alapítvány támogatásával 2011. és 2014. között valósult meg azért, hogy a Magyar Vöröskereszt által fenntartott családok átmeneti otthonaiban élő és nyári táborok foglalkozásain részt vevő hátrányos helyzetű gyermekek társadalmi reintegrációját elősegítse. A nagyszabású projektet december 10-én zárták egy egész napos szakmai konferenciával, melyen a program résztvevő 10 Családok Átmeneti Otthonának munkatársai is részt vettek.

A záró konferencián a program eredményeinek ismertetése mellett az otthonokban dolgozó szakembereknek workshopok keretében volt lehetőségük megvitatni a tapasztalataikat. Szó volt az otthonokban végezhető önkéntes munkáról, vagy a pszichoszociális segítségnyújtás tapasztalatairól a szülő-gyermek viszonyokat illetően.

Bővebben...
 

Anyák és gyermekek kaptak szemüveget

Országszerte 50 édesanya és gyermek részesül szemüvegben a Magyar Vöröskereszt és az Ofotért jóvoltából, másfél millió forint értékben.  Sokan életük első szemüvegét vehették át.

A Magyar Vöröskereszt a Dán Vöröskereszt támogatásával megvalósuló Remény Program keretében összesen másfél millió forint összértékben vásárolt szemüveget a humanitárius szervezet Családok Átmeneti Otthonainak lakói számára. Az akció különlegessége, hogy az Ofotért a vásárlás összegét megduplázva, további másfél millió forint értékben, adományban biztosít szemüvegeket a szervezet szociális munkásainak. A programnak köszönhetően így az otthonokban élő összes gyermek és édesanya kap szemüveget, akinek szüksége volt rá. A családoknak igazán nagy segítséget jelentett a támogatás, hiszen többségük eddig nem engedhette meg magának, hogy szemüveget vásároljon.

„Az éleslátás nem csak vizuális élmény minőségét meghatározó tényező. Olyan életminőséget befolyásoló szükséglet, amely alapvető emberi jog, nem lehet luxus kérdése. Az Ofotért számára nagyon fontos, hogy a tökéletes látás mindenki számára elérhető legyen.  Nagy öröm volt számunka, hogy csatlakozhattunk a Magyar Vöröskereszt „Remény program”-jához, amely az anyák átmeneti otthonában élő szülők és gyermekeik számára nyújt támogatást.  A Program keretében az Ofotért üzleteiben 49 átmeneti otthonban élő lakót és 55 vöröskeresztes dolgozót fogadtunk. Számukra ingyenes látásvizsgálatot biztosítottunk, és 2.804.380 Ft értékben készítettünk látásuknak megfelelő szemüveget. Ebből az összegből az Ofotért 1.402.190 Ft értékű adományt nyújtott a Magyar Vöröskereszt számára.” – mondta Hámori Katalin, az Ofotért üzletág igazgatója.

Bővebben...
 

Felhívás: "Én mit tennék" irodalmi pályázat

Pályázat kiírója: Magyar Vöröskereszt Szabolcs- Szatmár- Bereg Megyei Szervezetének NYITOTT- Ház Anya- Gyermek Segítőotthona

Pályázat célja: A nők elleni erőszak megelőzésének világnapja alkalmából olyan pályaművek (esszé, novella, próza, leírás, interjú, stb.) összegyűjtése, melyek a háztartáson belüli erőszak megelőzéséről és kezeléséről szólnak. Célunk, hogy a társadalom tagjai érzékenyebbé váljanak és felhívjuk a figyelmüket a segítségnyújtás fontosságára. Olyan hétköznapi meglévő programokat, eszközöket, módszereket szeretnénk bemutatni, melyek magukban hordozzák a szemléletbeli változást és összeegyeztethetők a Magyar Vöröskereszt alapelveivel.

Bővebben...
 

Bántalmazott gyermekek rajzaiból nyílt kiállítás

Döbbenetes rajzkiállítás a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon. A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének Anya-Gyermek Segítőotthona és Krízisközpontja által ellátott gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságon Nyíregyházán 2014. november 25-én, a nők elleni erőszak megelőzésének világnapján.

A megnyitót követően a megye bűnügyes, közrendvédelmi és bűnmegelőzési állományának tartottak a családon belüli erőszak témájában egész napos oktatást és konzultációt család- és gyermekvédelmi szakemberek, pszichológusok.

Szarkáné Kövi Márta, a Magyar Vöröskereszt megyei igazgatója döbbenetesnek nevezte a kiállított rajzokat. Az igazgató asszony arra is felhívta a figyelmet, hogy az erőszakot minél előbb fel kell ismerni és tenni ellene - annál is inkább, mert a bántalmazott gyerekek felnőtt korukban gyakran maguk is bántalmazóvá válnak.

Bővebben...
 




A NIOK Alapítvány támogatásával

Információk

 

Magyar Vöröskereszt Országos Igazgatósága
1051 Budapest
Arany János u. 31.

Telefonszám:
+36 1 374 1300

Adószám: 19002093-2-41

A Magyar Vöröskereszt adományvonala: 1359

Adományszámla:

Belföldi átutalás esetén
Adományszámla:
K&H Bank Nyrt.
10405004-00026542-00000005

Nemzetközi átutalás (Magyarországon kívülről érkező adomány) esetén
Számlavezető:  K&H Bank Zrt. (1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9.)
IBAN: HU70 1040 5004 0002 6542 0000 0005
SWIFT: OKHBHUHB
Számlatulajdonos: Magyar Vöröskereszt (1051 Budapest, Arany János utca 31.)

Megyei Szervezeteink Elérhetőségei

Information in English - Hungarian Red Cross
Microsoft Office 365