https://voroskereszt.hu/hirek/sziriai-menekult-gyerekek-az-icrc-libanoni-korhazaban/

Szíriai menekült gyerekek az ICRC libanoni kórházában


Napjainkban a világon összességében hatvanmillió a menekültek száma, és több mint egyharmaduk a közel-keleti térségben van.

Míg a Földön hétmilliárd ember él, 5-7 százalékuk pedig a Közel-Keleten, a térségbeli menekültek részaránya 35-40 százalékos az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adatai szerint.

Szíria 2011. márciusától küzd súlyos válsággal, amit az erőszakos terrorista csoportok táplálnak, és amely eddig több mint 215.000 ember életét követelte. Több mint 76.000 ember, köztük több ezer gyermek vesztette életét Szíriában tavaly.A háború előtt Szíriában 23 millió embert élt. Az ENSZ által januárban közzétett adataiból kiderült, hogy 13,5 millió szíriai szenvedő alanya a fegyveres viszálynak, és közülük 4,7 milliónyian menekültek el az országból – az elmúlt évtizedek fegyveres konfliktusai közül egyik sem idézett elő ekkora menekültáradatot. Legtöbben – mintegy 2-2,5 milliónyian – Törökországba menekültek. Jordániában 630 ezer szíriai menekültet számolt össze az ENSZ, de egyes becslések szerint számuk elérheti az egymilliót is. Mintegy 225 ezer szíriai lelt menedékre Irakban, és 137 ezren érkeztek Egyiptomba.

Libanon 1,2 millió szíriait fogadott be, ami az ország lakosságának közel a negyedét teszi ki. A Földközi-tengeren át menekülők 35%-a gyermek.

Több mint 400.000 iskolás korú szíriai menekült gyermekek él jelenleg Libanonban, akik közül csak 106.000 főt támogat az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és az ENSZ Gyermekalapja, a többi nem részesül formális oktatásban. Közülük egy kisfiú és egy kislány történetét ismerhetjük meg az alábbiakban.

Amikor éppen nem az anyja telefonjával szelfizik, a kilenc éves Ahmed maga kötözi át amputált lábcsonkjait, és ellenőrzi sebei gyógyulását. Négy évvel ezelőtt a szíriai Idlib-ben Ahmed éppen játszott, amikor aknavető csapódott be otthona közelében. Azonnal elveszítette mindkét lábát.”Ahmed a legfiatalabb az öt gyermekem közül”, mondja édesanyja, Yaman. „Sebesülésekor, még mielőtt 2012-ben Libanonba költöztünk, műtéten és kezeléseken esett át Szíriában, de ez nem volt elegendő a gyógyuláshoz. A baleset óta gyakran kínozta fájdalom.” Amikor megérkeztünk Libanonba, még egyszer megoperálták, de a fájdalom még mindig nem szűnt.

Ahmedet három hónapja kezelik az ICRC Fegyver Okozta Sebesülések Traumatológiai és Oktató Központjában (WTTC). A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) a libanoni Egészségügyi Minisztériummal történt megállapodást követően 2014 szeptemberében létesítette Tripoliban a WTTC klinikát, ahol a fegyverek által okozott sebesülések ellátására dolgoztak ki speciális sebészeti eljárásokat. A klinika a helyi sebészek képzési központjaként is működik. Az itt biztosított sebészeti kezelés, és a helyreállító sebészet ingyenes. Ha Ahmedre nézünk, azt látjuk, hogy szereti az életet és ragyog a mosolya. De ez nem volt mindig így. Ahmed súlyosan traumatizált kisgyerekként érkezett a klinikára. Üvöltött, amikor egy orvos vagy a nővér odalépett hozzá. Gyakran előfordult, hogy be kellett nyugtatózni ahhoz, hogy az orvosok el tudják végezni rajta a vizsgálatot.

„Mindentől és mindenkitől félt. Megpróbáltuk megvesztegetni, vicceltünk vele, de semmi sem működött,” mondja Maj Gottarp, a klinika osztályos nővére. „Volt olyan pont, hogy azt üvöltötte, hogy meg akar halni. Minden, amin keresztül ment, szörnyű élmény volt számára. Végül a játék terápiához folyamodtunk” – magyarázza a nővér.

„Vettünk egy szivacsot és úgy varrtuk össze, mint a varratok a lábain. Aztán játszani hívtuk és azt mondtuk neki, hogy azt játsszuk, hogy ő lesz az orvos és el kell távolítania a varratokat a szivacsból a mi segítségünkkel”. Ahmed rettegése elmúlt attól, hogy ebben a kis játékban ő volt a sztár, vagyis az orvos.Többször kérte, hogy játsszuk újra a játékot. Amikor eljött az igazi varratszedés ideje, az eljárás több mint három órát vett igénybe, de ő az egész idő alatt egyszer sem sírt.
Ahmed nem az egyetlen gyermek, akit a szíriai válság során kereszttűz ért, és sérülése miatt a klinikára került. A szomszédos szobában a szíriai Homsból érkezett hat éves Ziva is így járt. Ziva lába két évvel ezelőtt sebesült meg, amikor a házukat Homsban támadás érte. Már négy hónapja kezelik a klinikán és két műtéten esett át.

Ahmed és Ziva is kimaradtak az iskolából súlyos sebesülésük miatt. Mindkettejük édesanyjában az tartja a reményt, hogy gyermekük hamarosan eléggé jól lesz ahhoz, hogy visszatérjen az iskolába és úgy nőjön fel, mint a többi gyerek. A két anyát gyermekeik fájdalma hozta közel egymáshoz. Ziva érzi, hogy gyógyul, és büszke magára. Most már csak azt akarja, hogy visszamehessen tanulni, és ő is sebész legyen. Ahmed is sokat nyaggatja anyját, hogy mikor mehet már suliba.
„Két dolgot kívánok a fiamnak: hogy újra láthassam őt járni, és hogy befejezhesse a tanulmányait. De előbb szeretném látni, hogy újra jár, végre fájdalom nélkül.” – mondja Ahmed anyja.

A menekültek támogatása Libanonban

A Tripoliban működő WTTC klinikához hasonlóan, Libanonban az ICRC számos más, a Szíriából érkező menekülteket ellátó egészségügyi létesítményt is támogat, orvosi eszközökkel és berendezésekkel látja el az intézményeket. Segíti a szíriai konfliktus során egymástól elszakadt családtagok felkutatását, a kapcsolat újrafelvételét a hozzátartozókkal, akikkel ez a menekülésük közben megszakadt, elősegíti a családegyesítést, és kiemelt figyelmet szentel a legkiszolgáltatottabbaknak, a kísérő nélküli gyerekeknek. Az ICRC anyagi támogatást is nyújt a konfliktus elől menekülni kényszerülőknek, többek között a Szíriából menekülő palesztinoknak és a Libanonba visszatérőknek egyaránt. A Szíriából tömegesen Libanonba menekülő emberek áradata nagy terhet ró az infrastruktúrára és a befogadó közösségekre nehezedő feszültségeket is fokozza. Az ICRC ivóvízellátást biztosító programokat valósít meg egész Libanonban. Az elmúlt évben a Beqaa-völgyben és a az ország déli részén az ICRC finanszírozásában jelentős vízellátási projektek zajlottak, amelyből több, mint 240.000 ember, köztük mintegy 90.000 menekült részesült.