http://voroskereszt.hu/hirek/palyazati-felhivas-szocialis-alap/

Pályázati felhívás: Szociális alap


1. A pályázati kiírás háttere és célja

A Magyar Vöröskereszt „Stratégia 2020” dokumentuma által meghatározott harmadik prioritás a társadalmi befogadást, az erőszakmentességet és a béke kultúrájának előmozdítását határozta meg egyik fő célkitűzéseként.

Ebből adódóan a Szociális Alap (továbbiakban Alap) elsődleges célja, hogy a Magyar Vöröskereszt látókörébe kerülő hátrányos helyzetű embereken, családokon komplex módon segítsen az elérhető erőforrások maximális kihasználásával. Fontos, hogy olyan közösségi alapú kezdeményezéseket támogassunk, amely a helyi igényekre, a helyben élők rászorulók szükségleteire reflektál. Az Alap kiemelt célcsoportként kezeli a fedelüket elvesztő embereket, családokat.

2. Pályázókra vonatkozó kritériumok

Pályázatot csak a Magyar Vöröskereszt alapszervezetei, valamint szociális vagy gyermekvédelmi területen működő intézményei, szolgálatai nyújthatnak be, valamelyik jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egység közreműködésével.

3. Támogatható tevékenységek

A SZOCIÁLIS-2014/1 kódjelű pályázat célcsoportját a közterületen élő hajléktalanok alkotják. A pályázat két témakörben, előre meghatározott keretösszeggel kerül kiírásra:

B. komponens: Segélyakció

A „B” komponens keretében olyan segélyakciók megvalósítását támogatjuk, amely a Magyar Vöröskereszt látókörében került hajléktalan embereket valamilyen természetbeni adománnyal támogatja. A segélyakció megszervezése során az alábbi feltételeket kell biztosítani:
– a program megvalósítása során legalább 30 főt támogat;
– a segélyakció szervezésében és megvalósításában minimum 2 fő önkéntes részt vesz;
– a segélyakciót legalább 2 adományozó támogatja.

F. komponens: Fedél nélküliek támogatása

Az „F” komponens keretében olyan programok megvalósítását támogatjuk, amely a Magyar Vöröskereszt látókörében került hajléktalan embereket az egyszeri segítségnyújtáson túl, komplex módon támogatja. Elsősorban megközelítésében és módszereiben újszerű helyi kezdeményezéseket kívánunk támogatni.

A pályázott program kapcsán az 1. számú mellékleten be kell mutatni a részletes szakmai programot, a programba bevonni kívánt önkéntesek szerepét, az együttműködő, támogató partnerek szerepét, a program célcsoportját, valamint tábor esetében a tábor részletes tematikáját.

További információ