https://voroskereszt.hu/hirek/orszagos-voroskeresztes-ifjusagi-talalkozo/

OVIT 2016


A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt 2016. augusztus 1. és 5. között rendezte meg az Országos Vöröskeresztes Ifjúsági Vöröskeresztes Találkozó elnevezésű programját, amely az idei évben a hátrányos helyzetű ifjúság témakörre épült.

A témához kapcsolódóan műhelymunkákon vehettek részt, valamint az Auchan Bevásárlóközpont parkolójában közösségi napot hoztak létre, ahol a vásárlók betekintést nyerhettek a célcsoport hétköznapi életébe az élménypedagógia módszereivel.

Természetesen amellett, hogy a kérdéskörről tanulhattak a résztvevők, a hangulat is nagyon fontos volt. Így a mindennapi játékos foglalkozásokon kívül a hálózatépítés jegyében közösségi esteket szervezet számháborúval, harci puszival és ügyességi játékokkal. Valamint a szolnoki Tiszaliget Élményfürdőbe is kilátogattak, ahol a vízi zumba oktató segítségével szórakoztatták a strandolókat és egymást is.

Élmény dús és izgalmas Táborban vehettek részt önkénteseink, akik sok új információval térhettek haza a szekunder ifjúságról.

A program az Erasmus+ Alap által támogatott „Európai Ifjúság, mint Aktív Állampolgárok” projekt keretein belül valósult meg, a Dán, Bolgár és Román Vöröskereszttel partnerségben.

A képeket és a videót Bogát Enikő és Punyi Zsófia készítette.

Az alábbi linken [1] Ti is átélhetitek a tábor pillanatait:

A fotógalériát itt [2] érhetitek el.