https://voroskereszt.hu/hirek/lakossagi-tajekoztatonap-nyergesujfalun/

Lakossági tájékoztatónap Nyergesújfalun


A Magyar Vöröskereszt felkészítési programot valósított meg Nyergesújfalun. A rendezvény célja a településsel kapcsolatos veszélyek megismertetése volt az érdeklődő lakossággal.

A Nyergesújfalui Művelődési Házban tartott rendezvényt a Magyar Vöröskereszt Komárom-Esztergom Megyei szervezete a humanitárius szervezet Országos Igazgatóságával és a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságával együttműködésben valósította meg. Az eseményen megjelenteket Fleith Péterné önkormányzati képviselő köszöntötte és felkérte Sikrai Attila tű. alezredes, megyei polgári védelmi főfelügyelő urat előadása megtartására. A települési koczkázat-besorolás hátterének és az elvégzett elemzések ismertetését követően a polgári védelmi főfelügyelő úr közérthető módon, hétköznapi példákkal színesítve adta át a Nyergesújfalu lakossága számára legfontosabb ismereteket a veszélyeztető tényezőkről valamint az esetleg bekövetkező veszélyhelyzetek során való teendőkről. Ezt követően Molnár András, a Magyar Vöröskereszt projektmenedzsere ismertette a szervezet Nyergesújfalun végzett tevékenységét és a „Közösségi Reziliencia Városi Környezetben” c. projekt várható eseményeit.

„Nyergesújfalu a Magyar Vöröskereszt katasztrófa-felkészítési projektje számára az egyik legfontosabb célterület. A Duna-menti városban nagyon erős az önkéntesség jelensége, ami szerencsés környezetet teremt közösségi tevékenységeink számára. A 2013-as árvizet követően szervezetünk részt vett a károsultak segélyezésében és az elöntött ingatlanok helyreállításában, valamint elsősegélynyújtással és pszichoszociális segítségnyújtással kapcsolatos tréningeket tartottunk a nyergesújfalui lakosok számára. A település árvízi veszélyeztetettsége és az emberi tevékenységekből eredő kockázatok miatt különösen fontosnak tartjuk azt, hogy a lehető legtöbb segítséget megadjuk a helyi közösségeknek rezilienciájuk, ellenálló-képességük fejlesztéséhez.” – mondta Molnár András projektmenedzser, katasztrófa-készenléti referens. Kiemelte, az ilyen jellegű tevékenységek sikeréhez elengedhetetlen a Katasztrófavédelem szakmai együttműködése valamint a település vezetőinek olyan pozitív, támogató hozzáállása és a lakosság nyitottsága, fogadókészsége, melyek Nyergesújfalun rendelkezésre állnak.

A Közösségi Reziliencia Városi Környezetben (Community Resilience in Urban Areas – CRUA) projekt a Brit Vöröskereszt Észak-ír szervezete által vezetett, a Dán Vöröskereszt, a Magyar Vöröskereszt, a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének Pszichoszociális Segítésnyújtást Módszertani Központja és a Nemzetközi Szövetség Éghajlatváltozási Módszertani Központja partnerségében indított kezdeményezés, amelynek célja a városokban élő, árvizekkel veszélyeztetett lakosság felkészítésével kapcsolatos módszertanok fejlesztése, a lakosság rezilienciáját érintő tevékenységek nemzetközi összehasonlítása és a jó gyakorlatok felderítése. A projekt az Európai Bizottság Humanitárius Segítségnyújtás és Polgári Védelem Főigazgatóságának (DG ECHO) társ-finanszírozásával valósul meg a három érintett országban. Magyarországon 4 mintaterület került kijelölésre, ahol a szervezet a következő hónapokban helyi közösségek bevonásával vizsgálja meg az eddigi tapasztalatokat és azonosítja a fejlesztési lehetőségeket.