A több, mint 40 évvel ezelőtt épült nyaraló pár évvel ezelőtt azért került bezárásra, mert életveszélyessé vált, ezért fontos volt, hogy az Emberi Erőforrás Fejlesztő Operatív Program (EFOP), kifejezetten karitatív szervezetek infrastrukturális fejlesztésére kiírt támogatásának összegéből teljes felújítási és modernizálási munkálatok kerüljenek megvalósításra.

Többek között ki lettek cserélve az épület nyílászárói, padlóburkolata, a fűtési rendszer és az elektromos hálózat; továbbá új hőszigetelést is kapott az épület.

A régi, elavult ágyak, kanapék, asztalok és székek leselejtezésre kerültek, helyettük modern bútorok szolgálják a pihenni vágyók kényelmét.

A felújított szobákba vadonatúj bútorok és elektronikai berendezések kerültek.

A komfortérzet növelése végett szobánként egy-egy nagyképernyős TV, illetve légkondicionáló berendezés került beszerelve, a legkisebbeknek kedvezve pedig megújult a játszótért és kerti játékok lettek telepítve az udvarra.

Klímatizálva lettek a felújított közösségi terek.

A felújításnak és átalakításnak köszönhetően egy megújult és modern üdülőben pihenhetnek a családok és táborozó gyermekek

Nyaraljon a Magyar Vöröskereszt üdülőjében!