http://voroskereszt.hu/hirek/egyutt-egymasert-daphne-program-a-bantalmazott-nok-tamogatasara/

Együtt egymásért


A Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezetének keretei között több mint 20 éve foglalkozik lakhatási problémával küzdő családokkal, akiket a jelenleg érvényes jogszabályi kereteknek megfelelően családok átmeneti otthonaiban látnak el. Az évek során nyilvánvalóvá vált, hogy az otthonaikba kerülő családok lakhatási problémájuk mellett az esetek többségében életvezetési és párkapcsolati problémákkal is küzdenek, sőt számtalanszor találkoztak a családon belüli erőszak problémájával is.

Magyarországon minden 5. nő szenvedett már el életében testi, lelki vagy szexuális abúzust. Reagálva ezen problémákra 2005 óta ún. krízisközpontot is működtetnek, ahol bántalmazott anyák találhatnak menedékre gyermekeikkel. A szolgáltatás sajnos mindössze 8 hétig vehető igénybe, hiszen célja a krízishelyzet kezelése. A KSH 2011-es adatai szerint: „a hozzátartozók sérelmére elkövetett erőszakos bűncselekmények esetében a bűnelkövető és a sértett kapcsolata alapján megállapítható, hogy minden második párkapcsolati jellegű cselekmény volt, azaz azt a volt vagy jelenlegi házastárs vagy élettárs sérelmére követték el.” Mindezek ellenére sajnálatos tény, hogy a bántalmazott nők, valós alternatívák hiányában, az esetek túlnyomó többségében visszatérnek a bántalmazó kapcsolatba.

Mit nyújt a DAPHNE program?

Annak érdekében, hogy hathatósabb segítséget nyújthassanak az érintett nők számára, a Dán, Bolgár, Román és a Magyar Vöröskereszt partnerségében az Európai Unió támogatásával 2016 januárjától új programot indítottak, melynek célja:

A program legfőbb célkitűzése, hogy a bántalmazott anyák és gyermekeik a programok és a személyes támogatásnak köszönhetően elhiggyék, hogy ők is szerethetőek, így megerősödik az önmagukba vetett hitük is!

A program során kifejlesztett pszichoszociális tananyagot a Magyar Vöröskereszt hivatalos honlapján más civil szervezetek, a hatóságok és más Családok Átmeneti Otthonai felé is elérhetővé teszi.

A DAPHNE program azoknak a nőknek szól, akik:

A projekt anonimitást biztosít! A találkozók ideje alatt gyermekfelügyelet biztosított!

Kikkel valósul meg a DAPHNE program?

A program megvalósításához ÖNKÉNTESEKET KERESNEK, akik:

Jelentkezni 2016.03.23-ig a daphne@voroskereszt.hu [1] email címen lehet.

A projekt a Jogok, egyenlőség és polgárság program keretében az Európai Unió támogatásával jött létre.