http://voroskereszt.hu/hirek/aktualis-kerdes-a-lakossagi-felkeszites/

Aktuális kérdés a lakossági felkészítés


A lakosság veszélyhelyzetekre történő felkészítése és tájékoztatása az egyik legfontosabb alapköve a Vöröskereszt és Vörös Félhold Mozgalom katasztrófavédelmi tevékenységének. Ebben a szemléletben került megrendezésre a „Helyi együttműködések a felkészítésben és a reziliencia megalapozásában” című workshop a Magyar Vöröskereszt székházában. A rendezvényre a szervezet olyan partnereit hívta meg, akik az elmúlt években jelentős mértékben hozzájárultak a helyi szintű és közösségi alapú felkészítési programok sikeréhez.

„A Magyar Vöröskereszt az elmúlt évek során kiemelt figyelmet fordított a különösen veszélyeztetett lakossági csoportok megszólítására és bevonására a felkészülésbe: a Duna-parti településeken közel 1100 fő részvételével valósítottunk meg lakossági fórumokat, de kiemelném a tavaly második éve megrendezett katasztrófavédelmi ifjúsági táborunkat is.” – ismertette Sáfár Brigitta országos katasztrófavédelmi szakmai vezető. Elmondta: a workshop egy Brit-Dán-Magyar közös projekt részeként került megvalósításra, amelyben a három ország Vöröskereszt Nemzeti Társaságai közös ajánlásokat fogalmaznak meg a városi közösségek hatékonyabb felkészítésére vonatkozóan.

A Közösségi Reziliencia Városi Környezetben (Community Resilience in Urban Areas – CRUA) projekt a Brit Vöröskereszt Észak-ír szervezete által vezetett, a Dán Vöröskereszt, a Magyar Vöröskereszt, a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségének Pszichoszociális Segítésnyújtást Módszertani Központja és a Nemzetközi Szövetség Éghajlatváltozási Módszertani Központja partnerségében indított kezdeményezés, amelynek célja a városokban élő árvizekkel veszélyeztetett lakosság felkészítésével kapcsolatos módszertanok fejlesztése, a lakosság rezilienciáját érintő tevékenységek nemzetközi összehasonlítása és a jó gyakorlatok felderítése. A projekt az Európai Bizottság Humanitárius Segítségnyújtás és Polgári Védelem Főigazgatóságának (DG ECHO) társ-finanszírozásával valósul meg a három érintett országban. Magyarországon 4 mintaterület kerül bevonásra, ahol a szervezet a következő hónapokban helyi közösségek bevonásával vizsgálja meg az eddigi tapasztalatokat és azonosítja a fejlesztési lehetőségeket.