Tudjuk, hogy sokat dolgozik, mi is. A Magyar Vöröskeresztnél tudjuk, hogy néha a legapróbb segítség életeket változtathat meg. Az adója egy százalékának felajánlásával Ön is részese lehetsz a változásnak!

  • Évente több százezer embernek segítünk szociális akcióink révén
  • Véradásokat szervezünk a biztonságos vérellátás biztosítása érdekében
  • Kiemelt célunk, hogy évente tízezrekhez juttassuk el az újraélesztés fontosságának üzenetét és tanítsuk meg az elsősegélynyújtás alapjait
  • Számíthatnak ránk katasztrófahelyzetekben is

Oda jut, ahová adja!

A Magyar Vöröskeresztnél kiemelt figyelmet fordítunk az átláthatóságra.  A hozzánk beérkező pénzbeli adományok 91%-át az adományozó által meghatározott segélyprogramra fordítjuk. A Magyar Vöröskereszt teljes működését a belső szabályzók mellett, a legszigorúbb nemzetközi sztenderdek szerint könyvvizsgálja a KPMG. Az éves auditokat követően szöveges beszámolóinkat és pénzügyi elszámolásunkat a partnereknek átadott és letölthető éves jelentésünkben bárki elolvashatja.

Technikai információ

Már nevét és postai, illetve e-mail címét is megadhatja nekünk – ha szeretné, hogy közvetlen visszajelezzünk Önnek arról, mire használjuk fel az 1%-os felajánlásokat, jelezze ezt az erre vonatkozó kódkockában „X”-szel, és töltse ki „Az adózó neve” mezőt és „Az adózó postai levelezési címe” vagy „Az adózó elektronikus levelezési címe” mezők közül legalább az egyiket.

Hogyan ajánlhatja fel 1%-át?

Egyéni vállalkozóként: május 22-ig még eljuttatja ezt a nyilatkozatot a NAV-nak az ügyfélkapun keresztül elektronikusan vagy postai úton.

NAV készíti el az adóbevallást: március 15-től május 22-ig a www.nav.gov.hu és a www.magyarorszag.hu oldalról elérhető, web alapú kitöltő-ellenőrző program (WebNYK) segítségével.

Munkáltató készíti el és nyújtja be az adóbevallást: május 10-ig, lezárt, adóazonosító jelével ellátott, ragasztott felületére átnyúlóan, saját kezűleg aláírt postai borítékban kell ezt a nyilatkozatot átadnia munkáltatódnak.

Magánszemélyként: az adóbevallást elkészítendő program formanyomtatvány „EGYSZA” elnevezésű lapjára a Magyar Vöröskereszt adószámát, az 19002093-2-41-et kell beírni, és ezt május 22-ig eljuttatni a NAV-nak az ügyfélkapun keresztül elektronikusan vagy postai úton.