https://voroskereszt.hu/hirek/a-jotett-erzese-most-joizu-a-cappy-vel/

A jótett érzése most jóízű a CAPPY-vel


Nem régiben elstartolt a Cappy kampánya, melyben szerephez jut a segítségnyújtás is. Mindenki, aki bármilyen arany kupakos Cappy gyümölcslevet vásárol október 20-ig és feltölti a kupakban található kódot és nyer, akkor ugyanazt a nyereményt megkapja egy, a Magyar Vöröskereszt által működtetett Családok Átmeneti Otthonaiban élő család is.

A Magyar Vöröskereszt 1991-ben nyitotta meg az első Családok Átmeneti Otthonait [1] (CSÁO), olyan átmeneti szállásokat, amelyek nehéz helyzetbe került családokat fogadnak be, főleg egyedülálló anyákat és gyermekeiket. A családok maguk kérik az elhelyezésüket például bántalmazó előli menekülés, kiköltöztetés vagy egyéb lakhatási probléma miatt. A Vöröskereszt jelenleg tíz otthont működtet Magyarországon, nyolc településen: Budapesten és Százhalombattán kettőt-kettőt, ezen kívül Salgótarjánban, Nagyatádon, Nyíregyházán, Várpalotán, Zalaegerszegen, és Nagykanizsán.

A szülők és az otthonok mindent megtesznek a gyerekekért, sokszor erőn felül igyekeznek megteremteni egy szebb élet feltételeit és a jövőbeli jobb esélyt a csemetéknek. A CSÁO a Vöröskereszt szervezetén keresztül mindamellett, hogy biztos, rendezett lakhatási körülményeket biztosít az ott lakók számára, hogy a családok együtt maradhassanak és talpra álljanak, segít a gyermeknevelésben, életvezetésben és a munkában való elhelyezkedésben is annak érdekében, hogy minél előbb az intézmény falain kívül is képesek legyenek az önálló megélhetésre. A Vöröskereszt önkénteseinek és szakértőinek tapasztalata, a szervezet jól felépített hálózata és az önzetlen, napi szintű gondoskodás a biztosítéka annak, hogy a mi segítségünk is jó kezekbe kerüljön; minden egyes lakó sorsát személyesen ismerik, jól tudják, mik a céljaik, vágyaik, mire van szükségük.

Ebben a folyamatban tudunk most mindannyian segíteni egy kis lépéssel; a jótett egy karnyújtásnyira van tőlünk! A jótett közös élményét ezúttal az arra igazán rászorulókkal élhetjük át és élvezhetjük a közös ajándék örömét.

A Cappy jelenlegi vásárlói promóciós kampánya a CSÁO-kban élőknek nyújt segítséget úgy, hogy a promócióban résztvevő nyeremények élményéből ne csak a Cappy vásárlók, hanem az otthonokban átmenetileg lakó családok is részesüljenek.

Cappy jótett

A Magyar Vöröskereszttel együttműködve a nyereményjáték során a Cappy támogatja a Családok Átmeneti Otthonait (CSÁO). Minden, a Játékosok által megnyert nyeremény után a Cappy ugyanazt a nyereményt adományozza a Vöröskereszt által kijelölt családnak valamely CSÁO házban. Napi nyeremények vonatkozásában a Cappy minden egyes nap az adott napon megnyert 10.000 forintos DECATHLON vásárlási utalványok után ugyanannyi 10.000 forintos DECATHLON vásárlási utalványt adományoz a Vöröskereszt által kijelölt családoknak, a teljes játék ideje alatt összesen 400*10.000 forint értékben. Heti nyeremények vonatkozásában a Cappy a hetente megnyert 100.000 forintos DECATHLON vásárlási utalványok után ugyanannyi 100.000 forintos DECATHLON vásárlási utalványt adományoz a Vöröskereszt által kijelölt családoknak, a teljes játék ideje alatt összesen 10*100.000 forint értékben, valamint a hetente megnyert Apple iPad 32GB tabletek után ugyanannyi Apple iPad 32GB tabletet adományoz egy szerencsés családnak, a teljes játék ideje alatt összesen 10*1 darabot.

Ismerd meg néhány CSÁÓ-nkban lakó történetét itt: Családok, akikkel jó érzés jót tenni [2]

A kampányról bővebb információt itt találsz: Cappy játék [3]

Fotó: Pályi Zsófia