Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Magyar Vöröskereszt - Webáruház, Webshop   Keresőszolgálat   Véradó Adatbázis   Véradásszervezés   Megyei Szervezetek   Magyar Ifjúsági Vöröskereszt  
Címlap Májusi árvíz 2010
Májusi árvíz 2010

2,5 millió forintot rallyztak össze

E-mail Nyomtatás PDF

A XV. Borok Útja Rally versenyzői több mint 2,5 millió forintot gyűjtöttek össze, melyet a Magyar Vöröskereszt segítségével juttatnak el a borsodi árvízkárosultaknak.

A Magyar Borok Útja Rally versenyzői - a neves borvidékeken áthaladva - idén minden eddiginél több, összesen 110 bort kóstolhattak meg. A három napos rendezvény során idén is fontos szempont volt, hogy egy karitatív ügy számára pénzt gyűjtsenek. Ebben az évben az árvíz miatt bajbajutott családoknak próbáltak meg segíteni. A magánadományokból és a gálavacsorán megtartott borárverésen, valamint a tombola bevételéből összejött 2,5 millió forintot a borsodi árvízkárosult családoknak ajánlották fel, amely a Magyar Vöröskereszt segítségével jut el a rászorulókhoz.

 

Megbeszélés az katasztrófavédelem és a karitatív szervezetek között

E-mail Nyomtatás PDF

A BM OKF vezetői, Dr. Bakondi György tű. vezérőrnagy, árvízvédelmi és újjáépítési miniszteri biztos és dr. Hoffmann Imre, tű. vezérőrnagy főigazgató-helyettes augusztus 19-én megbeszélést tartottak a Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Katolikus Karitász, a Magyar Vöröskereszt, és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet képviselőivel. A találkozót követően sajtótájékoztatóra került sor.

A nagy májusi-júniusi áradások következtében károsult lakosság megsegítésének összehangolása érdekében az említett segélyszervezetek együttműködési megállapodást kötöttek a Belügyminisztériummal. A mostani találkozó során a katasztrófavédelem és a karitatív szervezetek vezetői áttekintették az együttműködési megállapodásokban foglaltak gyakorlati megvalósítását és a további közös teendőket.

Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke elmondta, hogy az árvízkárosultak megsegítése céljából a Vöröskereszt közel egy milliárd forintot gyűjtött össze. A humanitárius szervezet 12 megyében, de elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében nyújt támogatást a rászorulóknak. Edelényben egy átmeneti otthont újítanak fel, ahol hat család kap lakhatási lehetőséget. Ugyancsak itt 150 családi házat újítanak fel a Vöröskereszt anyagi támogatásával.

Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt katasztrófa-készenléti szakmai vezetője azzal egészítette ki az elnök tájékoztatóját, hogy csak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében hét árvíz sújtotta településsel kötöttek együttműködési szerződést, amelynek értelmében az árvízkárosultak építőanyagokat kapnak. Ezek kiszállítását már meg is kezdték. Az olyan rászorulók esetében, akik saját erejükből nem tudják elvégezni felújítást – idősek, betegek, sokgyerekes családok stb. –a Vöröskereszt a kivitelezésben is hathatós segítséget nyújt.

Bővebben...
 

Megbeszélés az katasztrófavédelem és a karitatív szervezetek között

E-mail Nyomtatás PDF

A nagy májusi-júniusi áradások következtében károsult lakosság megsegítésének összehangolása érdekében az említett segélyszervezetek együttmûködési megállapodást kötöttek a Belügyminisztériummal. A mostani találkozó során a katasztrófavédelem és a karitatív szervezetek vezetõi áttekintették az együttmûködési megállapodásokban foglaltak gyakorlati megvalósítását és a további közös teendõket.

A megbeszélést követõ sajtótájékoztatón Dr. Bakondi György  hangsúlyozta, hogy az árvízkárosultak közül senki nem marad segítség nélkül. A segélyszervezetekkel kötött megállapodások nem határozott idõre szólnak, hosszú távon szeretnék koordináltabbá, szervezettebbé, célirányosabbá tenni a segítségnyújtást. A mostani találkozó célja volt, hogy áttekintsék az elmúlt hetek történéseit: az állam, a kormányzat részérõl tett lépéseket, és az egyes karitatív szervezetek által tett erõfeszítéseket. A tábornok elégedettséggel állapította meg, hogy a segélyszervezetek már eddig is nagyon sok településen nyújtottak segítséget a károsultaknak. Mint mondta, a támogatás különbözõ formái nagyon jól kiegészítik egymást. Az állam több mint 3 milliárd forintot fordít az összeomlott, lakhatatlanná vált házak tulajdonosainak megsegítésére, ám nagyon sok olyan ember van, akiknek kisebb-nagyobb mértékben károsodott ingatlana, lakhatási feltételei romlottak. Azok is segítségre szorulnak ingatlanuk helyreállításában és az ingóságok pótlásában, akiknek nem volt biztosításuk és szociálisan hátrányos helyzetûek. A megállapodás értelmében a károsultak közvetlenül pénzt nem kapnak a segélyszervezetektõl, kapnak viszont mûszaki segítséget, az építési, kivitelezési munkákban, de ingóságot, építõanyagot is.   A fõigazgató tájékoztatása szerint az egyeztetés résztvevõi ezentúl hetente adnak tájékoztatást a katasztrófavédelemnek arról, hogy pontosan hol és milyen típusú támogatást nyújtottak  a károsultaknak.

Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke elmondta, hogy az árvízkárosultak megsegítése céljából a Vöröskereszt közel egy milliárd forintot gyûjtött össze. A humanitárius szervezet 12 megyében, de elsõsorban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében nyújt támogatást a rászorulóknak. Edelényben egy átmeneti otthont újítanak fel, ahol hat család kap lakhatási lehetõséget. Ugyancsak itt 150 családi házat újítanak fel a Vöröskereszt anyagi támogatásával.

Gruber Roland, a Magyar Vöröskereszt katasztrófa-készenléti szakmai vezetõje azzal egészítette ki az elnök tájékoztatóját, hogy csak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében hét árvíz sújtotta településsel kötöttek együttmûködési szerzõdést, amelynek értelmében az árvízkárosultak építõanyagokat kapnak. Ezek kiszállítását már meg is kezdték. Az olyan rászorulók esetében, akik saját erejükbõl nem tudják elvégezni felújítást – idõsek, betegek, sokgyerekes családok stb. –a Vöröskereszt a kivitelezésben is hathatós segítséget nyújt.

Bővebben...
 

35 millió forintból alakít ki átmeneti otthonokat Edelényben a Magyar Vöröskereszt

E-mail Nyomtatás PDF

Edelény, 2010. augusztus 14. – A Magyar Vöröskereszt 35 millió forintos beruházást indít Edelényben. A legrászorultabb árvízkárosult, fedél nélkül maradt családok lakhatásában segít a szervezet. A 35 millió forint a Tesco vásárlóinak adománya, mely összeg a 200 forint értékű adománygyűjtő kártyák vásárlásával gyűlt össze.

A Magyar Vöröskereszt segítségével hat edelényi rászoruló család költözhet be a helyi, volt ÉMÁSZ telepen található lakásokba. Az épület a felújítást követően - még a tél beállta előtt - olyan rászoruló családoknak nyújthat átmeneti otthont, akik az árvíz miatt elveszítették otthonukat, vagy a hideg idő beálltáig biztosan nem tudják megoldani házaik lakhatóvá tételét. A felújítást a Magyar Vöröskereszt és Edelény önkormányzata közösen, a Tesco vásárlóinak 35 millió forintos adományából valósítja meg. Az összeg a 200 forint értékű adománygyűjtő kártyák vásárlásával gyűlt össze.

Bővebben...
 

Mintegy 150 millió forint gyűlt össze a 1749-es segélyvonalon

E-mail Nyomtatás PDF

Az adományozók rendkívüli segítő szándéka és a hazai telekommunikációs iparág példaértékű összefogásával közel 150 millió forint gyűlt össze az árvízkárosultak javára 1749-es segélyvonalon, amelyet a Vodafone, a T-Mobile, a Telenor, a T-Home, az Invitel és a UPC működtet minden díjtól mentesen. Az adományok teljes összege a Magyar Vöröskereszt segítségével jut el az érintettekhez.

Közel 150 millió forint értékű adomány érkezett SMS-ek és telefonhívások formájában a szolgáltatók összefogásával megnyitott 1749-es segélyvonalra. Ez több mint 745 ezer darab hívást, illetve SMS-t jelent három hónap alatt. Az összeget a májusban és júniusban pusztító heves viharok, esőzések okozta károk helyreállítására, az árvízkárosultak megsegítésére közösen gyűjtötték a hazai telekommunikációs szolgáltatók. Minden, 2010. május 19-től a segélyvonalra érkező hívás és SMS teljes, 200 Ft-os összegét a Magyar Vöröskereszten keresztül a bajba jutottak megsegítésére fordítják. A beérkezett adományokból segítik a rászoruló családokat, az otthonok újjáépítését, építőanyagok és építési kellékek beszerzését.

A Vöröskereszt és a távközlési szolgáltatók az árvízkárosultak nevében is köszönik minden adakozó segítségét!

 

180 szabolcsi viharkárosult családnak segít a Magyar Vöröskereszt

E-mail Nyomtatás PDF

A Magyar Vöröskereszt építőanyagokkal, hullámpalával, léccel és cserepekkel segíti a június 14-i jégverésben és viharban megrongálódott házak tulajdonosait, illetve az otthonok újjáépítését Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében. 10 településen 180 család, összesen mintegy  9 millió forint értékben kap támogatást.

A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete hétfőn Kislétán, Kispaládon és Tunyogmatolcson, kedden Nyírbogáton és Hodászon, szerdán Birin, Szakolyban és Balkányban nyújtott segítséget a június 14-i jégverésben és viharban megrongálódott házak tulajdonosainak. Csütörtökön pedig Geszteréden és Bökönyben oszt a helyi szervezet építőanyagokat a vihar és jégkárt szenvedett rászoruló családoknak.

Bővebben...
 

Bőnyben és Mezőörsön osztott építőanyagokat a Magyar Vöröskereszt

E-mail Nyomtatás PDF

Fotó: Cseh Róbert - kisalfold.hu

A Magyar Vöröskereszt megkezdte árvízi segélyprogramjának második ütemét, melyben építőanyagok vásárlásával segíti a rászoruló árvízkárosultakat Győr-Moson Sopron megyében is. Szerdán (augusztus 4.) Bőnyben és Mezőörsön 100 családhoz juttattak el a Holcim Zrt. felajánlásának köszönhetően cementet, a későbbiekben pedig sódert és homokot kapnak az újjáépítési munkálatokhoz.

Győr-Moson-Sopron megyében Bőnyt és Mezőörs települést érintette leginkább a májusi árvíz. A Magyar Vöröskereszt árvízi segélyprogramjának második ütemében, itt 100 rászoruló árvízkárosult család kapott cementet szerdán (augusztus 4.), a későbbiekben pedig homokot és sódert juttattunk el részükre, hogy megkezdhessék az újjáépítési munkálatokat. A Magyar Vöröskereszt első körben 46,5 tonna cementet, 150 m³ sóder és 75 m³ homokot oszt ki a két településen.

Az építőanyagok osztását egy alapos igény felmérés előzte meg, melyet a Magyar Vöröskereszt Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete, a Vöröskereszt helyi alapszervezeteivel, önkénteseivel, a helyi önkormányzatokkal és országgyűlési képviselőkkel szoros együttműködésben végzett, hogy a leginkább rászorultakhoz jusson el a támogatás. Azok kaphatnak építőanyagokat, akik semmilyen másmódon nem részesültek támogatásban, nem volt biztosításuk és a család egy főre jutó jövedelme is alacsony.

Bővebben...
 

Sztárok fogtak össze az árvízkárosultakért, segítsen Ön is!

E-mail Nyomtatás PDF

A Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Szervezete ismert emberek és helyi művészek segítségével jótékonysági műsort szervez az árvízkárosultak javára Rácalmáson, a Jankovich Kúriában, július 30-án, este 6 órától.

Több neves művész is elfogadta meghívásunkat, akik fellépti díjukról lemondva adnak műsort, hogy így segítsenek az árvíz miatt bajba jutott családoknak az újrakezdésben. Az est házi asszonya Brunner Márta lesz. Nagy örömünkre ott lesz Nagy Ervin színész is, aki a térség szülötte és rendkívül fontosnak érezte, hogy a jó cél érdekében ő is segítsen.

Fellép még többek közt Xantus Barbara, Auksz Éva, Éles István és Ayala is. Ferling Bernadett népszerű kézilabdás, aki jelenleg is Rácalmáson él árverésre ajánlotta egyik mezét, az Acél Bikák jégkorong csapata egy egész idényre szóló VIP bérletet ajánlott fel. Hajas László felajánlotta, hogy csapatával ingyen formába hozza sztárok frizuráját, a Jankovich Kúria pedig a csodálatos helyszínről gondoskodott.

Jegyek a +36 70 933 85 11 vagy a +36 70 340 97 27 telefonszámon vagy a helyszínen is vásárolhatók 1000-, 2000-, és 5000 forint értékben.

Az est teljes bevételét az árvízkárosultak megsegítésére fordítja a Magyar Vöröskereszt.

 

Gyógyító kalandok Zamárdiban

E-mail Nyomtatás PDF

A Zamárdi Kalandpark és a Magyar Vöröskereszt együttműködése alapján 2010. július 15-én újabb 25 árvízkárosult gyermek érkezett a Parkba. A gyermekek a súlyosan árvíz sújtotta fejér megyei Igar és Igar-Vámszőlőhegyről érkeztek a fehérvári Szent György Kórház Szabadi-Sóstón lévő üdülőjébe.

Vajdáné Csák Rózsa, a kórház gyermekosztályának főnővére elmondta, hogy a gyermekek felügyeletét a kórház dolgozói vállalták társadalmi munkában. A Kalandparkos élményeket az egyik kereskedelmi televízió magazinműsora is követte, sőt még egy sztárvendéget is hívtak a gyerekeknek a megasztáros Fekete Dávid személyében.

Bővebben...
 

A BASF Hungária 9 millió forinttal támogatja az árvízkárosultakat

E-mail Nyomtatás PDF

Budapest, 2010. július 16. - A BASF Hungária és a BASF Poliuretán Hungária Kft. összesen 9 millió forinttal támogatja a magyar árvízkárosultakat. 7,5 millió forintot a Magyar Vöröskeresztnek utalt át a cég, az agrodivízió további 1,5 millió forintot mezőgazdasági kárenyhítésre fordított.

A BASF agro és ipari divíziója, valamint poliuretán gyára 7,5 millió forintot ajánlott fel a bajba jutottaknak, s az adományt már át is utalta a Magyar Vöröskeresztnek. Az országos árvízkár-enyhítésben történő részvétel mellett négy településnek célzott támogatást is nyújtott a cég - a 7,5 millió forintból fejenként 812,500 forintot különíttetve el Novajidrány, Felsődobsza, Boldva és Ónod katasztrófa- sújtotta családjainak megsegítésére.

Bővebben...
 

Az Amway hazai vállalata is segített az árvízkárosultak számára

E-mail Nyomtatás PDF

Az Amway magyarországi vállalata pénzbeli segéllyel és termékcsomagokkal támogatta az árvíz által sújtott területek lakosságát, és segítségnyújtásra szólította fel valamennyi hazai termék forgalmazóját. Az elmúlt hónapok esőzései által kialakult drámai árvíz-helyzet kapcsán az Amway Hungária június 1-jével létrehozott egy cikkszámot, melynek akár többszöri megrendelésével alkalmanként 250 forinttal segíthetett minden termékforgalmazó az árvízkárosultakon.

Bővebben...
 


1. oldal / 6

Information in English - Hungarian Red Cross

Segítsen, és mentsen meg három életet!

English French German Italian Polish Romanian Russian Ukrainian Hungarian

Webáruház

Áruházunk segít- ségével nem csak hasznos termékek- hez, kedves ajándékokhoz, otthonában szükséges eszközökhöz juthat, de segítheti Magyarország legnagyobb és legrégebbi segélyszervezetét is. Webáruházunk megtekintése =>

Látogatottság 2009.09.01. óta

mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa:243
mod_vvisit_counterA hónapban:3209
mod_vvisit_counterÖsszesen:428114

IT-Nav Hungary :: Online marketing :: Webdesign :: Honlap fejlesztés :: Webáruház készítés :: Tárhely :: Domain név bejegyzés :: SharePoint


IT-Nav Hungary - Webmail

Közösségi oldalak

Keresés az oldalon

Információk

Magyar Vöröskereszt Országos Igazgatósága
1051 Budapest
Arany János u. 31.

Telefonszám:
+36 1 374 1300

Fax:
+36 1 374 1393

Adószám: 19002093-2-41

Adományszámla:
K&H Bank Nyrt.
10405004-00026542-00000005

 

 

 

 

 

fn.hu